Bármelyik órában összeomolhatnak a kis benzinkutak, bedőlhet a vidéki üzemanyag-ellátás Magyarországon

Súlyos helyzetre figyelmeztet a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke.
Egri Gábor szerint júniusban már nem kapták meg a literenkénti 20 forintos támogatást a kis benzinkutak, ami rövidesen a vidéki ellátás bedőléséhez vezethet.

A literenkénti 20 forintos támogatást eddig az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. fizette a kis benzinkutaknak, de a társaság nemrégiben arról számolt be, hogy már nincsenek pénzügyi keretei, így a júliusi támogatás kifizetését már nem látjuk – mondta Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke.

Lélegeztetőgépen vannak tartva a kis benzinkutak, de júliusra ezek a források nem állnak rendelkezésre, pedig erről jogszabály és határozat is született a kormány részéről

– fogalmazott Egri Gábor az Inforádiónak.

A szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy az eddigi literenkénti 20 forintos támogatás is csak a villanyszámlára volt elegendő.

Úgy véli, mivel a júliusi támogatást sem látják, hogyan kapják meg, ezért fennáll annak a veszélye, hogy bedől a vidéki ellátás Magyarországon.

Mint megírtuk, Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója szerint

már messze túl vagyunk azon a ponton, ameddig még tartható a 480 forintos ársapka.

Erről Egri Gábor azt mondta, hogy a kérdésben teljesen egy hullámhosszon vannak a Mol-vezérrel.

A finomítók leállása miatti üzemanyaghiányról azt mondta, nagyon kiélezett a helyzet, és nagyon úgy néz ki, hogy

„ez a vonat a falnak csapódhat”.