Bayer Zsolt az erőszakos propagandista hoppon maradt!

0

A megismételt településeken lévő önkormányzati választásokon szinte kiütéses csapást mért az ellenzék a Fideszre, a legnagyobbat Jászberénybe, ahol a Jobbik és az ellenzék közös jelöltje Budai Lóránt nyert hatalmasat.

Bayer “szájjal kullantó” Zsolt propaganda szövege nem jött be, sem a fideszes fenyegetőzések.

Tegnap Bayer ezt írta:

“Az október 13-i önkormányzati választás után, a kormánypárt Ötöskéje hatalmas bejelentést tett közzé. Leszögezte, hogy eddig tűrték azt, hogy lakájoknak minősítsék őket, és ezután a fideszes média elkezd végre újságot írni.
Ezt annyira komolyan gondolta, hogy néhány nappal később kinyílott a pitypangja, és a tisztázatlan módon megszerzett bérlakása ügyében nyílt levélben támadta az új polgármestert.
Ha bárkinek kétségei lettek volna, ezután ne legyenek! A saját zseb mindenhatósága a tét számukra. Ötöskéék még abból sem tanulnak, hogy nemzeti makkjuk pillanatok alatt a politika avarába hullt. Eszük ágában sincs ” újságot írni”, mert ha így lenne, nem egy pohár sörön vagy egy autón lovagolnának, és nem gyártanák sorozatban a gyűlölködő, valótlanságoktól hemzsegő cikkeket.
A látszat, hogy kizárólag Budapestre fókuszálnak jelenleg, és a fő céljuk az, hogy az ellenzéki összefogást szétbombázzák, az ellenzék polgármestereit és a főpolgármestert pedig minden mocskos módon lejárassák és besározzák. Akiknek fontosabb például, hogy Karácsony Gergely ült már autóban, mint az, hogy Erdogan és Orbán barátsága miatt a főváros lebénult, azokra kár lenne szót is vesztegetni. A fővárosiak tisztában vannak a valósággal.
Ezt Ötöskéék is jól tudják, de azt is tudják, a vidék Magyarországára meghatározóan az általuk kreált hírek jutnak el.
A vidéki embereket ez a kormány már rég megfosztotta attól, hogy hiteles információkhoz jussanak. A vidéki sajtót központilag vezérlik. Budapest folyamatos gyalázása tehát kettős célt szolgál. Egyrészt elvakult, kicsinyes bosszú azért, mert csúfosan megbukott a Fidesz Budapesten, másrészt görcsös erőlködés a vidék agymosottá tételére.
Ne reménykedjenek, mert ez nem fog a végtelenségig sikerülni. Igaz, ehhez az ellenzéknek is komolyan kell venni önmagát, de legfőképp a választókat. A vidékieket is beleértve.
Ha a budapesti ellenzékről és a budapestiekről hetet-havat összehordanak a lakájok, azzal pont az a céljuk, hogy a vidéknek azt üzenjék, egyedül a kormánypárt az egypárt, a mindenható. Hazugságokból, megfélemlítésből igyekeznek pajzsot kovácsolni továbbra is. Az utolsó falutól a nagyobb városokig semmitől sem riadnak vissza.
Tíz településen, Jászberényben, Szekszárdon, Komlón, Pettenden, Lengyeltótiban, Litéren, Taranyban, Kisberényben, Nyéstán és Várföldén november 10-én dől el, kik képviselik a helyieket.
Nem a féktelen lakájok lesznek azok.”

– zárta Bayer.

Hoppon maradtatok ismét Bayerkém, és 2022-ben mégnagyobb vereséget szenvedtek, ami után teljes elszámoltatás következik, nyugi téged sem feledünk majd akkor el.

olkt.hu