Bayer Zsolt: “Szokjanak már le arról, hogy mindenkit [email protected] aki a Várban vesz lakást!

0

Mint ugye kiderült, hogy havonta 31 ezer 737 forintért bérel lakást a Várban Bayer Zsolt – tudta meg a 24.hu a Budavári Önkormányzattól. A lap úgy tudja, a publicista a Várnegyedben az Úri utcába költözött be, ami február 20-a óta a hivatalos lakcíme.

Az önkormányzattól kapott tájékoztatás szerint Bayer tavaly szeptemberben cserével jutott hozzá a 49 négyzetméteres lakáshoz – közölte a lap.

A lap szerint az ingatlan ára nagyjából a tizede a környék piaci árainak. A helyi önkormányzat is hirdet bérlésre olyan, a Bayerével szomszédos, hasonló méretű lakást, amelynek induló bérleti díját 83 ezer forintban határozták meg.

A lakás megszerzésének körülményeiről Bayer Zsoltot is megkérdezte a lap, aki azt írta: az önkormányzati lakásért egy, a budai agglomerációban fekvő, 70 négyzetméter alapterületű kertes házat adott. Az Úri utcai ingatlan felújítására pedig számlákkal igazolhatóan 10 millió forintot költött. Azt is hozzátette, hogy ugyanannyi bérleti díjat fizet, mint a lakás előző lakója, és mindenki más a házban.

Bayer hozzáfűzte:

“Szokjanak le végre arról, hogy mindenkit ba***nak, aki merészel a Várban lakást szerezni magának ilyen módon.”

olkt.hu/24.hu