Bekeményített Európa: így szigorítanak a különböző országok

Oltáshoz és védettségi igazolványhoz kötnék a tömegközlekedést. Tüntetnek az emberek.

Egyre több európai országban szigorítanának a koronavírus variáns terjedése miatt. Az újabb szigorító intézkedések miatt több országban is tüntetni mentek az utcára az emberek. Görögországban negyvenezren tüntettek, könnygázt is be kellett vetni. Van, olyan hely, ahol azt tervezik, hogy a tömegközlekedés használatát is oltáshoz kötik. Itthon egyelőre nincs kilátásban ilyen. Összeszedtük, hol keményítettek be az utóbbi időben.

„Kötelezővé tesszük a védőoltást az egészségügyi dolgozók számára” – jelentette be Orbán Viktor július 16-án a Kossuth Rádió reggeli műsorában. Az új intézkedés a koronavírus delta-variánsának fokozott terjedése miatt és az egészségügyi intézményekbe kerülő betegek védelme érdekében született, és nagy port kavart az érintettek körében. A viszonylag magas átoltottság miatt azonban Magyarországon egyelőre nincs kilátásban további korlátozások bevezetése.

Európában gyors terjedésnek indult a koronavírus indiai variánsa, amely a virulógusok szerint az előző mutánsokhoz képest sajnos sokkal könnyebben fertőz és nagyobb veszélyt jelent. A növekvő járványügyi adatok és a nem elég magas átoltottság tükrében bizonyos európai országok vezetése újra szigorítások bevezetését jelentette be, amelyek leginkább a vírus elleni vakcinával nem beoltott embereket érintik.

Franciaország

Joggal mondhatjuk, hogy járványügyi korlátozások szempontjából Franciaország jelenleg Európa legszigorúbbjai közé tartozik. Csak úgy, mint hazánkban, a kormány itt is kötelezővé tette az oltást az egészségügyi dolgozóknak, sőt a szociális munkások és a tűzoltók számára is, illetve számos helyre, például vonatra, repülőre, étterembe, szórakozóhelyre csak védettségi igazolvánnyal lehet belépni. A pozitívra tesztelt személyeknek 10 napra kötelezően hatósági karanténba kell vonulniuk. Ősztől ráadásul megszűnik a PCR-tesztek ingyenessége, így akarják elérni, hogy az emberek a folyamatos tesztelés helyett inkább beoltassák magukat. Azok, akik megszegik a szabályozások valamelyikét, 45 ezer eurós, azaz több mint 16 millió forintnak megfelelő pénzbüntetésre számíthatnak.

A korlátozások hatalmas felháborodást váltottak ki a francia társadalom egy részéből, és a hétvégén több nagyvárosban tüntetések kezdődtek, amelyen összességében több mint százhatvanezren vettek részt a francia belügyminisztérium tájékoztatása alapján. A párizsi zavargást a rendőrök könnygázzal próbálták feloszlatni, a tüntetés után a hatóságok az információk szerint kilenc embert állítottak elő.

Görögország

Az emelkedő megbetegedések hatására a görög kormány szintén kötelezővé tette a koronavírus elleni vakcinát az egészségügyi dolgozók és az idős ápolásban dolgozók számára, és nem kizárt, hogy más szakmai csoportokban, például a sorkatonaságban vagy a tanárok között is bevezetik az intézkedést. Az éttermek zárt tereit és a kulturális rendezvényeket csak védettségi igazolvány birtokában lehet látogatni. Athénban szombaton a párizsihoz hasonló demonstráció zajlott az új korlátozások elleni tiltakozásként. A görög parlament előtt több mint negyvenezer ember gyűlt össze, egy rendőr állítása szerint pedig valaki egy Molotov-koktélt is eldobott, ezért szükségessé vált a könnygáz bevetése.

Olaszország

Olaszország kedvelt turista célpont a magyarok számára, de sajnos itt is emelkedett a fertőzöttek száma, így az olasz kormány a járványügyi intézkedések szigorítására kényszerült. Ahogy az Euronews írja, az országban az oltatlanok szabadságát korlátozó szigorítások lépnek életbe, amelyek értelmében augusztus 6-tól a mozik, múzeumok, fürdők, sportesemények és éttermek látogatása védettségi igazoláshoz lesz kötve. A kormány azt is kilátásba helyezte, hogy a helyzet változatlanságának függvényében a közeljövőben akár a tömegközlekedés és a munkahelyek látogatását is a dokumentum birtoklásához kötnék. Hétvégén itt sem maradtak el a tüntetések, több nagyvárosban is utcára vonultak az emberek a korlátozások elleni tiltakozásként.

Koronav?rus - Franciaorsz?g

A koronavírus-járvány terjedésének megfékezését célzó új járványügyi korlátozások bevezetése ellen tüntetnek a párizsi Trocadéro téren 2021. július 24-én. Fotó: Rafael Yaghobzadeh / MTI / AP

Horvátország

Egy héttel ezelőtt az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési Központ (ECDC) kockázatosabb besorolás alá helyezte az egész horvát tengermelléket, amely egy hajszálra van attól, hogy a legsúlyosabb, vörös fokozatú kategóriába kerüljön járványügyi szempontból. Csütörtökön a horvát belügyminiszter bejelentette az újabb járványügyi korlátozások bevezetését. Hétfőtől a magasan fertőzött nem uniós országokból érkezőknek, mint az Egyesült Királyság vagy Oroszország, a védettségi igazolás mellett negatív PCR-tesztet is fel kell mutatniuk az országba való belépéshez. Ezen kívül korlátozzák a szabadtéri rendezvények szervezését, valamint a résztvevők számát is. Szakemberek szerint azonban ezek a korlátozások nem befolyásolják a magyar turisták felhőtlen nyaralását, pláne azokét, akik rendelkeznek védettségi igazolással. Az aktuális szabályokról mindenesetre érdemes előre tájékozódni.

Montenegró

Az országban egyelőre nem tervezik olyan szintű szigorítások bevezetését, mint példul Franciaországban, de a jelentősen emelkedő fertőzöttségi tendencia arra sarkallta a kormányt, hogy augusztus 2-ig zárva tartsa az éjszakai klubokat és a szórakozóhelyeket, derül ki az AP News cikkéből. A várható augusztusi nyitás után ezeket a helyeket azonban csak védettségi igazolvánnyal lehet majd látogatni.

Szlovénia

A romló járványügyi adatokra való tekintettel Szlovéniában is szigorítottak a határátlépésen. Júlis 15-től a beutazást védettségi igazoláshoz kötik, függetlenül attól, milyen járványügyi besorolású az adott ország. Kivételt képeznek ez alól azok, akik rendelkeznek szlovéniai lakcímmel, illetve a kísérővel érkező 15 évnél fiatalabb személyek.

Németország

Bár az országban jelentősen emelkedik a fertőzöttek a száma, a kormány egyelőre nem vezetett be átfogó szigorításokat, kivéve a beutazás terén. Ennek értelmében Spanyolországot és Hollandiát a járványügyileg veszélyes országok kategóriájába sorolták, így az innen beutazó, védettségi igazolvánnyal nem rendelkező személyeknek legalább öt napra hatósági karanténba kell vonulniuk, írja a Reuters.

Ausztrália

A felsorolt európai országokon kívül Ausztrália is szigorított a járványkezelési intézkedéseken, amely szintén heves ellenkezést váltott ki a társadalom egy részéből. A szabadságot korlátozót lezárások eredetileg július 30-ával véget érne, de a kormány a delta variáns agresszív tejedése miatt az intézkedések meghosszabbítását tervezik. A hétvégén tömegek demonstráltak Új-Dél-Walesben az érvényben lévő korlátozások és  meghosszabbítás ellen, amelyre az ausztrál tagállam elnöke azt mondta, elképzelhető, hogy a tüntetések miatt tovább emelkedhet a fertőzések száma és emiatt újabb intézkedések bevezetésére lehet szükség.

(Kiemelt kép: A koronavírus elleni oltás felvételét igazoló úgynevezett zöld útlevél ellen tüntenek az olaszországi Torinóban 2021. július 24-én. Az olasz kormány augusztus 6-tól kötelezővé tenné a Covid-igazolvány bemutatását a mozikban, stadionokban, konditermekben, uszodákban, színházakban és a terasz nélküli éttermekben. Fotó: Alessandro Di Marco / MTI / EPA / ANSA)

https://168.hu/itthon/delta-varians-kotelezo-oltas-vedettsegi-igazolvany-korlatozasok-koronavirus-tuntetes-franciaorszag-gorogorszag-olaszorszag-208963