Békés Megyei Főügyészség: Nem terjesztett rémhírt a gyulai facebookozó ember

0

A Békés Megyei Főügyészség mb. főügyészhelyettese a Media1-et arról tájékoztatta péntek délután, hogy a mai napon elfogadták Csóka-Szűcs János a gyulai ügyészségen tett panaszát, így a facebookozó, akiből szerdán azért vált gyanúsított, mert közzétette, hány ágyat kellett kiüríteni a gyulai kórházban, immáron nem gyanúsított.

 

„Tájékoztatom, hogy a Gyulai járási Ügyészség az ügy terheltjének gyanúsítás elleni panaszát a mai napon (pénteken) elbírálta, annak helyt adott, és megállapította, hogy a gyanúsítotti minősége megszűnt”

 

– ezt írta néhány perccel ezelőtt a Media1-nek dr. Havrán Ákos, a Békés Megyei Főügyészség megbízott főügyészhelyettese Csóka-Szűcs János ügyében.

A Momentum szimpatizánsát még szerdán hajnalban kereste fel a rendőrség, házkutatást tartottak az otthonában, adathordozóit, telefonját, számítógépét lefoglalták, majd 4 órán át tartó kihallgatását követően meggyanúsították rémhírterjesztéssel. Csóka-Szűcs János elmondása szerint hazajutásában nem segítettek, holott mozgássérült és cukorbeteg.

Azért indult a rendőrségi eljárás ellene, mert 1 mondatot közzétett a Facebookon arról, hogy a helyi kórházban hány ágyat ürített ki a kormány.

Az ügyből azután országos majd nemzetközi botrány robbant ki, mivel senki nem igazolta, hogy a megjelent mondával szándékosan veszélyeztette volna a koronavírus elleni küzdelmet, ráadásul a közzétett tényállításról nem bizonyosodott be, hogy ne lenne valós.

Ez volt az ominózus mondat, ami miatt a rendőrség meggyanúsította Csóka-Szűcs Jánost.

 

„Gyulán is kiürítettek 1170 ágyat.”

 

Havrán Ákost a Media1 még csütörtök délelőtt kereste meg, miután az ORFK félreérthető tájékoztatást adott, amivel azt a látszatot keltett egyesekben, hogy már döntött a gyanúsítottról az ügyészség. Havrán Ákos akkor azt mondta, még nincs döntés a rémhírterjesztési ügyben, vagyis még nem vonták vissza a gyanúsítást. Erre péntekig kellett végül várni, ekkor szüntették meg a „terhelt” gyanúsítását.

Csóka-Szűcs János előzőleg jelezte, hogy kártérítési igénnyel él a meghurcolása miatt a rendőrséggel szemben.

A napokban a rendőrség egy másik, egy szerencsi facebookozót is alaptalanul gyanúsított meg rémhírterjesztéssel. Abban az ügyben kevesebb mint 24 órán belül visszavonták a gyanúsítást.

Az ellenzék a rémhírterjesztésről szóló új törvény eltörlését követeli, be is nyújtottak egy ezzel kapcsolatos törvényjavaslatot. A rémhírterjesztésről szóló jelenlegi szabályozást a Fidesz március végén fogadta el, már akkor is komoly nemzetközi bírálat mellett.

 

forrás. Media 1