Belerokkanhat a Fidesz a bevándorlási különadóba

A párt a több tízezer kínai, arab, ukrán vagy vietnámi bevándorló után sem fizette be az adót.

“Ó hogy a kisfaszom szívnátok torokra!”

– szakadt ki az adóellenőrök kollektív nyomora a NAV elnökéből, amikor bevezették a bevándorlási különadót.

Félelme, miszerint már megint egy újabb bőröndnyi pénzt kell majd kezelniük a Fidesztől, alaptalannak bizonyult, mivel a kormánypárt az utóbbi időkben csak néhány amerikai vízummal kedveskedett az adóhatóság munkatársainak.

Az ÁSZ és az Ügyészség lefizetése, valamint a plakátkampányok után már nem maradt sok pénze a KDNP mellett virító másik magyar pártnak, amely Mészáros Lőrinc segítségét sem vehette igénybe a kilátásba helyezett ajándékozási adó brutális mértéke miatt.

„A 30 ezredik letelepedési kötvényes után már kínos volt végigmenni a kollégák között, pedig nagyobb ügyeket is elnéztünk már. De amikor már futószalagon szökdöstek át hozzánk az arab vagy macedón menekültek, felmerült, hogy ezért nekünk is csurranjon már valami!”

– emlékezett vissza Sors László elnök, aki hozzátette, azt különösen sajnálja, hogy pont  Pina Colada-csütörtökön csempésztek be 200 ukránt egy szabolcsi házikó sufnijába, hogy még véletlenül se mehessenek ellenőrizni a kollégái.

A Fidesznél elismerték, hogy kicsit túltolták, de türelmet kértek, hisz azért több tízezer emberről van szó, ezért az adó mértéke alaposan megrogyaszthatja a pártot.

Azért a NAV-elnöknek küldött szögecses szájpecek mellé jelzésként csatoltak egy üveg étolajat, és jelezték, van egy zöld dossziéjuk, amit szívesen megszellőztetnek az új Magyar Nemzetben.

Belerokkanhat a Fidesz a bevándorlási különadóba