Bérlakás felújításba kezd a főváros

Az ellenzéki pártok budapesti vezetői különböző javaslatokat fogalmaztak meg, miként csökkentse a kormány a lakosság és a közszolgáltatók terheit.

A kormányoldal frakcióvezetője egy zuglói projekt sikertelenségével szembesítette a főpolgármestert.

Döbbenetes, hogy a kormány nem akadályozta meg az MVM közszolgáltatókra (jellemzően távhő cégekre) kirótt kötbérezési gyakorlatát.

Szaniszló Sándor, a DK fővárosi frakcióvezetője szerint ezzel országszerte az ellenzéki vezetésű városokat büntetik az energiamegtakarításuk miatt.

A kötbérek összessége országos szinten akár a 4 milliárdos összeget is elérheti.

Az önkormányzatok rezsijének csökkentésével összefüggésben azt is javasolta a kormánynak, hogy nyisson egy második körös tárgyalási fordulót, hogy a Fővárosi Önkormányzat (mint legnagyobb energiafogyasztó) előtt is lehetőség nyíljon az állami kompenzáció elnyerésére. Emlékeztetett, hogy míg az V. kerület 508 milliót, addig a hozzá hasonló méretű és lakossági összetételű VI. kerület csak 76,7 millió forint kompenzációt kapott. Emiatt a múlt héten közérdekű adatigénylést is benyújtottak Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszterhez, azt kutatva, hogy mi alapján támogatták 2,5-3-szoros mértékben a kormányoldali településeket.

Az alapvető élelmiszerek áfáját csökkentse a kormány 0 százalékra! Ezt már Horváth Csaba, az MSZP budapesti elnöke javasolta a kormánynak, arra reagálva, hogy a magyar infláció az EU-s átlagnak már a 2,5 százaléka, az élelmiszerárak emelkedése pedig 50 százalékos magasságban jár.

Zugló, taxisok, bérlakás

A közgyűlés napirendi pontjainak tárgyalása előtt a városházi ellenzék kapott szót.

Nem az, nem akkorra és nem annyiért. Így jellemezte napirend előtti felszólalásában Wintermantel Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője azt az előző ciklusban indult zuglói mintaházprojektet,

amelyhez az akkor Karácsony Gergely által vezetett XIV. kerület 1,5 milliárd forint uniós forrást nyert el (építésre 900 milliót, úgynevezett szoft elemekre pedig 700 milliót), amit több száz millió saját forrással egészített ki. A Gizella úti telken 25-30 új bérlakás megépítését vállalták, a projekt határideje 2022 novembere volt. Ehhez képest a fejlesztés helyszínét egy Mexikói útra helyezték át, tartalmát pedig egy lepusztult, bontandó épület felújítására változtatták. Az építkezés még mindig tart. „Nem érzi úgy, hogy mondani kellene valamit?” – tette fel a kérdést a főpolgármesternek.

Karácsony Gergely szerint az SZMSZ kimondja, hogy csak a Fővárosi Önkormányzat kompetenciájába tartozó kérdésekben lehet interpellálni. Az érdemi válaszadás elől kitérve azt javasolta, hogy az uniós pénzek helyes felhasználását illetően azt a fél tucat uniós támogatással zajló projekteket tekintsék át, melyeket jelenleg a főváros menedzsel.

Az üzemanyagokra kivetett ársapka kivezetését követően átlagosan 135 ezer forinttal többet költenek üzemanyagra a taxisok, ezért kérte az előzetes tarifaegyeztetéseken részt vevő taxisok képviseletében Metál Zoltán, hogy

a főváros, mint a vonatkozó hatósági árak szabályozója, tegye lehetővé a 400 forintos alapdíjemelést, összességében 12-13 százalékos viteldíjemelést,

így kompenzálva a taxisokat. A vitában a VI. és VII. kerület polgármestere is azt hangsúlyozta, hogy városvezetőként nekik a lakosság, köztük az idősek szempontjaira is figyelemmel kell lenniük, ők pedig nem érdekeltek a viteldíjemelésben.

A meghatározott és a képviselő-testület által elfogadott rendeletmódosítás a hatósági ár mindhárom összetevőjét 10 százalékkal megemelte. Az új tarifaszabályozás március 6-ától hatályos.

Egyhangú szavazás mellett elfogatta a testület a lakhatási szegénység csökkentését célzó előterjesztést.

Budapest lerobbant, használaton kívüli lakásállományának mobilizálására – a közösségi költségvetés javaslatainak megfelelően – egy olyan pályázatot írhatnak ki, amelyre a kerületek és az általuk kiválasztott civil szervezetek konzorciumai jelentkezhetnek annak érdekében, hogy a lakhatási problémákkal küzdő emberek számára a birtokukban lévő kerületi lakásokat újíthassanak fel és adhassanak bérbe e pályázaton elnyerhető, lakásonként 5 millió forint forrásból.