BioNTECH vezérigazgató: Folyamatosan kell oltanunk magunkat, hogy védjen a vírus ellen

Jó viszonyban van az EU-val a BioNTech, az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni oltóanyagok közül a közösségben elsőként engedélyezett szérum fejlesztője – mondta a német biotechnológiai társaság vezérigazgatója egy pénteki német lapinterjúban, számolt be róla az MTI.

 

Ugur Sahin a Der Spiegel című hírmagazinban megjelent interjúban kiemelte, hogy nagy eredményeket értek el az Európai Bizottsággal, az Európai Gyógyszerügynökséggel (EMA) és a német szövetségi kormánnyal.

Példaként említette, hogy idén az EU-nak biztosítják világszerte a legtöbb oltóanyagot, félmilliárd adagot, és bővítették az EU-s gyártási kapacitást. Dolgoznak azon is, hogy egyszerűbb legyen az oltóanyag tárolása és beadása, és minél gyorsabban elvégezhessék az új mutációk miatt szükséges fejlesztéseket.

Mindezt “egyes megfigyelők kívülről nem látják” – mondta Ugur Sahin azokkal az általa korábban cáfolt sajtóhírekkel kapcsolatban, amelyek szerint kezdetben adagonként 54 euróért akarták értékesíteni a vakcinát, és ezért az EU hónapokig alkudozott a céggel.

A Németországba gyermekkorában családjával török bevándorlóként érkezett orvos – aki a német államfői hivatal pénteki közleménye szerint feleségével, a BioNTech-társalapító Özlem Türecivel együtt megkapja az egyik legmagasabb állami elismerést, a Nagy érdemkereszt csillaggal nevű kitüntetést – a többi között arról is szólt, hogy a Pfizer amerikai gyógyszeripari társasággal együttműködve kifejlesztett oltóanyag számára is meglepően nagy – mintegy 90 százalékos – hatékonysággal akadályozza meg, hogy beoltott emberek terjesszék a vírust.

A SARS-Cov-2 új, fokozottan fertőzőképes mutációról elmondta: nincsenek arra utaló jelek, hogy készítményük nem hatékony az új vírusváltozatokkal szemben.

Hozzátette, hogy hatékony oltóanyagokkal úrrá lehet lenni a világjárványon.

 

“Ez csak idő és átoltottsági arány kérdése”

 

– mondta Ugur Sahin.

 

Szerinte a nyár végére az eddiginél sokkal jobban ellenőrzés alá lehet vonni a járványt, ha elegen oltatják be magukat.

A járvány feletti ellenőrzés

 

“nem azt jelenti, hogy nem történnek többé fertőződések, de azt igen, hogy normális életünk lehet”

 

– mondta a BioNTech vezérigazgatója.

Ugyanakkor a hosszabb távú védettséghez a két adagból álló oltás után, elsőként valószínűleg jövőre, utána pedig nagyjából kétévente mindig kell majd egy emlékeztető oltás, amely véd az éppen terjedő vírusváltozatoktól.

 

“Így a Sars-Cov-2 elleni oltás rendszeres megismétlése lehet majd a világjárvány utáni “új normalitás”

 

– fejtette ki Ugur Sahin.