Bíró László nyílt levele a Jakab Pétert buktatgató jobbikosokhoz

Tisztelt Jobbik elnöksége és frakciócsoportja!
Több tiszteletet a tagságnak, több tiszteletet azoknak, akik a végeken dolgoznak! Mert ha ők nem lennének, ti nem vennétek fel a milliós fizetéseteket havonta, és nem dőzsölnétek a párt pénzéből, amiért a csaholci, a vajai, a tarcali, az abaújszántói, a létavértesi, a vámospércsi és rengetek Jobbikos szervezet dolgozott meg országszerte, de mi a végeken egy forintot nem látunk ezekből, amiből helyben építkezni lehetne. Mára a tisztelet és az egymás iránti kiállás, a szolidaritás is kihalt a vezetésből. Mégis milyen vezetés az, ahol egy gazdasági válság elején, az elszabaduló élelmiszerárak, a kifizethetetlen számlák és az egyre romló forint idején ti azzal voltatok elfoglalva, hogy Jakab Pétert a Jobbik elnökét leszedjétek először a párt éléről majd a frakcióvezetésről. Az elsőt ráadásul a fideszes médiával karöltve, hiszen akárhogy is nézzük, ekkora szivárogtatást a jobbikos tagságom óta nem tapasztaltam, és ahelyett, hogy a párt immunrendszere elkezdett volna működésbe lépni, ti szép lassan a legnépszerűbb embert átadtátok a Fidesznek. Átadtátok azt az embert, aki a haláltól és a teljes megsemmisüléstől mentette meg a pártot, amikor Gyöngyösi Márton vezetésével az Európai Uniós választáson 6 százalékot értünk el. Szégyennel tölt el, amikor azt látom, hogy ti a tévében és a médiában a fideszes narratívát követve őt egy más személy által irányítható embernek állítjátok be. Azt a személyt aki, ha kell kendőzetlenük Orbán Viktor szemébe mondja azt, amit itt vidéken mi is gondolunk róla. Azt a személyt, aki a ti kampányotokban is felszántotta a vidéket, és azóta is fáradhatatlanul dolgozik értünk. Akit itt vidéken az emberek szeretetnek, sőt sokaknak az egyetlen reményt jelenti. Ti pedig, ahogy lehetett, a pénzért és önös érdekekért hátba szúrtátok. Ti már rég nem azt nézitek, mire lenne szüksége a pártnak, hanem azt, hogyan tudjátok magatokat rövid időn belül jól megszedni. Méltatlanná váltatok arra, hogy a Parlamentben üljetek, és méltatlanná váltatok a szavazók és a mi bizalmunkra is.
A fülembe cseng Gyöngyösi Márton elnöki beszéde, ahol azt mondtad Marci, te vagy a garancia a konszolidációra. Hát ez nem sikerült. 3 hét alatt ebbe is belebuktál és tagság nélkül az Európai Uniós mandátumodat is el fogod veszíteni. Így, amit ebben a helyzetben tehetnél, ha neked valóban nem a pénz és a brüsszeli pozíció a fontos, hogy lemondasz, mert nem tartottad a szavad és elárultad a közösségünket. Többször hangoztattátok, hogy nem a Jobbik van Jakab Péterért, hanem Jakab Péternek kell lennie a Jobbikért. Nos, ha ti a Jobbik érdekeit nézitek, azonnal lemondtok minden tisztségetekről, mert a Jobbik és annak tagjai nem értetek, hanem a közösségért van.
Az elmúlt hetek történései jól bizonyítják, hogy alkalmatlanok vagytok a nép képviseletére, ezért a legjobb amit tehettek, hogy a listás mandátumotokat átadjátok azoknak, akik erre rá is szolgáltak és a Fideszt helyben megszorongatták már: Kálló Gergely, dr. Szabó Ervin, dr. Steinmetz Ádám, Csányi Tamás.
Bölcs döntést!