Bloomberg: Már 15% koronavírus-fertőzések újboli kiújulása

0

Egy kínai vizsgálat szerint a gyógyult (vagy legalábbis gyógyultnak hitt) koronavírus-fertőzöttek 5-15 százalékában később újra aktiválódhat a vírus, tudta meg a Bloomberg

A kiújulás aránya jelentősen különbözik a kínai tartományok között. Volt, ahol csak a korábbi betegek 1 százaléka vált kimutathatóan fertőzötté újra.

Mindezt a Pekingi Egyetem I. számú kórháza fertőző osztályának igazgatója jelentette be a kínai országos egészségügyi tanács sajtótájékoztatóján csütörtökön. Öröm az ürömben, hogy azok a korábban már egyszer meggyógyult fertőzöttek, akikben újra aktív vírust mutattak ki, többségükben semmiféle tünetet nem mutattak. Ez z immunrendszer biztosította részleges védettségre utal.

Továbbra sem egyértelmű, hogy mi okozza a betegség újra és újra felbukkanó kiújulását. Az sem ismert biztosan, hogy itt tényleges gyógyulásról, majd ugyanannak a kórokozónak a “feltámadásáról” van szó, esetleg a korábban meggyógyult fertőzöttek újra megfertőződtek, esetleg (sokan pedig ezt tartják a legvalószínűbbnek), elrontották a tesztjeiket, és így tévesen minősítették őket első körben vírusmentesnek.

via. Bloomberg