Boros Péterné: tiltakoztak Orbán rezidenciájánál: „meguntuk a kosz szőnyeg alá söprését”

A miniszterelnök régóta el van zárva az emberektől. Az emberek lekezelése pedig nem szerencsés és nem vezet jóra – többek között erről nyilatkozott portálunknak a Szakszervezeti Akciószövetség nevében Boros Péterné, az MKKSZ elnöke.

– A költségvetési területen a valóban bérből és fizetésből élő dolgozókat képviselő Szakszervezetek Akciószövetségét alkotó szervezetek: a Belügyi-, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete, a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete, a Társadalombiztosítási Dolgozók Szakszervezete, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, az Egyesült Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége és a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete közös sajtótájékoztatót tartottak csütörtökön délután a Miniszterelnökség bejáratánál. A Karmelita kolostor előtt hívták fel a figyelmet arra a szomorú tényre, hogy bár az országgyűlés szavazott a jövő évi költségvetésről, a szakszervezetekkel semmilyen érdemi tárgyalás nem zajlott a kérdésben. Ön, mint az MKKSZ elnöke miért kezdeményezte ezt az össz-szakszervezeti fellépést a miniszterelnöki rezidenciánál?

– Meguntuk a kosz szőnyeg alá söprését.


– Bővebben?

– Az immár négy konföderációból verbuválódott csapatnak az lett mára a közös problémája, hogy a költségvetési területen, illetve a közszolgálatban finoman szólva rendezetlenek a kereseti viszonyok, életpályarendszer stb. Olyan alapvető követeléseket kívánunk elérni, mint a minimálbér megfelelő mértékű növelése, vagy hogy ne csak garantált bérminimumban gondolkodjunk, de legyen végre például diplomás bérminimum is, mert több mint tíz éve csak a minimálbért erőlteti a kormány. Márpedig mint munkáltatónak, gondolnia kellene a többi munkavállalóra is. Azért mentünk a Karmelitához, hogy Orbán Viktor munkahelyénél mondjuk el ezeket a követeléseket.

– A fellépésüket inspirálta, hogy most szavaztak a költségvetésről?

– Inkább az motiválta, hogy rendezetlenek ezek a kérdések. Éppen befejeztük az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács tárgyalását és meguntuk, hogy felhatalmazás nélküli helyettes államtitkárok meghallgatják, amit mondunk, de tovább sem adják. Mi legalábbis semmilyen visszajelzést nem kapunk erről, holott mindenütt a reáljövedelem csökkenése tapasztalható. Bár a demonstrációnk mottója nem valami elegáns, de hát ez az a sok kosz, aminek a szőnyeg alá söpréséből elegünk lett. Mindenképpen közölni akartuk, hogy mielőtt ránk engedi a szociálpolitikai választási szja-kedvezményt, azelőtt nézzen már szét, hogy mi van ezen a szétzilált területen.

– Ön szerint mit nem lát Orbán Viktor?

– Például azt, hogy a 800 000 forintos családi adókedvezmény hazavágja a munka világát. Örülünk minden fillérnek, ami érkezik, de attól tartunk, hogy hatástanulmányok nélkül ez nem váltja be a reményeket. Először meg kellene nézni, hogy melyik ágazatban hány ember van, mennyit keresnek. Például a szociális ágazatban a KSH által kimutatott átlagkereset felét kapják a kollégák. Hiába beszélünk, ha nincsenek fülek, amik meghallják a mondandónkat. Még ha a demonstrációnk alatt Debrecenben is tartózkodott a miniszterelnök, akkor is neki üzentünk, amire reagálnia kell, nem bújhat ki alóla. A politikusok pedig, ha bármit lépni akarnak jó irányba, de nem nézik az összefüggéseket, akkor abból igen nagy káosz lehet. Ezt próbáltuk megfogalmazni.

– Milyen közös álláspontot vagy követelést sikerült kialakítaniuk?  

– Mi folyamatosan kommunikálunk egymással, elemezzük a kialakuló helyzetet és akkor tervezünk újabb fellépést, ha a kialakult feszültség nem oldódik. Most megpróbáljuk kihasználni a választások előtti hangulatot és bízunk benne, hogy végre érdemben tárgyal velünk a kormány.

– Mit tartanának optimális tárgyalási alapnak?

– Például a minimálbér megemelését az átlagkereset 50 százalékára, ami most bő kétszázezer forintot jelentene. És ez sem lenne olyan eget rengető, mert mindenki tudja, akinek ismerőse, rokona dolgozik külföldön, hogy mekkora differenciák vannak ebben az itthoni és a külföldi juttatásokat illetően. Én ráadásul a Független Európai Közszolgálati Szakszervezet alelnökeként pontosan látom ezeket a különbségeket. Látom, hogy milyen átlagkeresetek vannak a 27 tagállamban – talán Bulgária van még utánunk.

– Mint említi, a nemzetközi munkakörülményekre is rálátása van. Mi a véleménye arról, hogy a járványhelyzet enyhülésével felerősödik-e ismét a külföldre távozó munkavállalók száma?

– Ha a pandémia nem lett volna és bizonyos munkaterületeken nem vezetik be a felmondási tilalmat, mint a rendvédelmi és az egészségügyi dolgozóknál, akkor már régen kirobbant volna a felszín alatti hatalmas mértékű elégedetlenség. De ugyanez a helyzet a kormánytisztviselői oldalon is, nem véletlen, hogy hosszú sorok állnak az ügyintézéseknél. Nincs megfelelő mértékű munkaerő.

– Ez érdekes szempont, amivel mezei állampolgárként talán nem is számolunk a teendőink során, csak bosszankodunk – ezek szerint a pult mindkét oldalán van rá ok.

– S van itt egy másik probléma is. Mivel bértömeg-gazdálkodást vezettek be, nincs semmilyen garancia, hogy akik a területi közigazgatásban ügyfeleznek, azok keresete előrébb tudna lépni, ha jól teljesítenek. A bértömegből pedig a központi közigazgatás mindig elviszi a pénzt. A vezetőknek nincs mire panaszkodniuk, mert nincs olyan különösebb kategória, hogy ne tudnák teljesíteni a megfelelő szintet. Kit ér hátrány…? Természetesen azokat, akiket képviselünk, akik a kormányhivatalokban ügyfeleznek.

– Mindez jellemző lenne az önkormányzati tisztviselőkre is?

– Sőt, ott a legnagyobb az érintettség, ráadásul politikai satuba vannak fogva az önkormányzatok és a kereseteket nem tudják növelni. Mindezt előre láttuk. Arra külön megkérném, hogy legyen szíves írja meg: ne hagyják ki az önkormányzati tisztségviselőket sem a tíz nap fizetett szabadságból, ami a pandémia alatti helytállásukért járna. Az elvégzendő feladatokban ugyanis szívvel-lélekkel benne voltak az önkormányzati dolgozók is.

– Ezt az ő számukra is megadta a kormány?

– Sajnos kihagyták őket, amit megírtam a miniszterelnök úrnak s annyi válasz érkezett, hogy ezt a kérdést átadták Pintér belügyminiszter úrnak. Egyelőre várom a választ, hogy ha már pénzjutalom nem jár, legalább a tíz nap fizetett szabadságot mikor kapják meg.

– Ön mit jósol, az elkövetkező egy évben veszélybe kerülhetnek-e foglalkoztatói szektorok?

– A közszolgáltatás minősége zuhanásszerű lesz. Ma már a szociális ágazatban a 40-50 százalékos munkaerőhiány sem ritka, amire évek óta igyekszünk figyelmeztetni. Semmi sem változik, csak a százaléka növekszik. Pedig már itt is sok a diplomás és szomorúan, de azt kell mondanom, hogy a tudás sokszor már értelmetlenül befektetett energia. Nincs honorálva. Ugyanez tapasztalható az egészségügyben, ahol a szakdolgozók rendkívül elégedetlenek, de nincs másként a rendvédelmi dolgozók körében sem. Azt már nem is említem, hogy mit műveltek a kultúra, a közművelődés területén, amit már önmagában is egy kiszolgáltatott csoporttá tettek, hiszen ők már nem a közszolgálat részei, kiszolgáltatottan sodródnak, úgy tekintenek rájuk, mintha a versenyszférához tartoznának.

– A pedagógusokról talán már nincs is mi újat elmondani, az áldatlan helyzetük folyamatosan a közfigyelem része volt az elmúlt másfél évben. Itt ráadásul igen nagy problémát okoz, hogy elöregedőben van a szakma. 

– Mi úgy fogalmaztunk a csütörtöki sajtótájékoztatónkon, hogy azért tudott működni a közszféra, mert a közszolgáltatók működtették. Most az lenne a munkáltató dolga, hogy az állampolgárok nevében mindezt honorálja, ő is visszaad valamit azoknak, akik akár az egészségüket, az életüket is kockáztatták, hogy a járványhelyzet alatt működőképes maradjon az ország. Tekintsék át például a táppénzszabályokat, hogy mi van akkor, ha valaki foglalkozási megbetegedés miatt kényszerül ápolásra. Ne felejtsük el, hogy nagyon sok dolgozó nem kapta meg a száz százalékos táppénzt, ez nincs rendbe téve. Ráadásul nagyon sok olyan következménye is van a Covid-időszaknak, amiket át kellene nézni, kidolgozni és a jövőbeni gyakorlatba illeszteni. Egy csomó olyan tapasztalat van, amit láttunk, megéltünk, át szeretnénk adni – de nincs partner a kormányból, aki fogadja.

– Volt bárki a miniszterelnökség részéről, aki akár gesztus szintjén „átvette” volna az önök deklarációját?

– Nem, de nem is törekedtünk erre, megmondom miért. A miniszterelnök már régóta el van zárva az emberektől, információk csak különböző szűrőkön keresztül érik el. A sajtótájékoztatónkkal azt is jelezni kívántuk, hogy ezen változtatni kell, mert a kormány sikere vagy bukása azon is múlik, hogy ezeket a hibákat kiküszöbölik vagy sem. Nem vagyok naiv, tudom, hogy politikai kormányzás folyik és más mérőszámokkal mérnek stb. Az viszont nem mindegy, hogy egy ország irányításában azok, akik mindezt alapvetően működtetik és ellátják a napi teendőket, azok legalább valamilyen szinten érzékeljék, hogy odafigyelnek rájuk. Milyen dolog az, hogy egy miniszterelnök soha nem ment el egyetlen költségvetési érdekegyeztető tanácsra sem? Mi azt is érzékeltetni akarjuk, hogy a lekezelés nem szerencsés dolog. Közeleg az idő, amikor mérleget kell vonni – hát mindenki olyat húz meg, amilyet tud.