Ágyfelszabadítás
Szép lassan mindenki hall leállított kemoterápiákról, végstádiumban lévő emberekre kimondott halálos ítéletekről, agydaganatosok, stroke-osok, bepelenkázott betegek hazaküldéséről, köztük egy gyomorszondára váró férfiről, akit azonban szonda nélkül otthon nem lehet majd etetni, azaz életben tartani… Ez a Tajgetosz, ennek nincs más neve, ez tömeggyilkosság. Ezzel van tele a még elérhető nyilvánosság, a tisztességes emberek szíve, lelke, feje.
Mindeközben az Állami Számvevőszék elnöke, Domokos László levélben figyelmeztette a kórházak élére kinevezett katonai parancsnokokat, hogy feladataik közül a legfontosabb: „A felesleges és indokolatlan ellátások minimalizálása”.
Nocsak, akad még kórház, ahol mernek gyógyítani? Ez tényleg tűrhetetlen. Nem kéne visszahívni az oroszokat?
Egyben a családoknak is üzent Domokos, hogy költsenek kevesebbet. (Az ő havi bruttója 3 millió 958 ezer). Íme a javaslata. „Minden családban a költségvetés tervezésére, kontrolljára és végrehajtására ki kellene nevezni a „pénzügyminisztert”, aki rendszeresen átnézi a számlákat és meghúzza a kiadásokat.”
Egyszóval, már folyik a felkészítés a nyomorra. És persze az időkorlát nélküli diktatúra-törvénynek se volt semmi köze a járványhoz. Ahhoz van köze, ami majd jön. És, hogy mi jön, az éppen a szemünk előtt körvonalazódik.
Vajon milyen hatással van egy társadalomra, annak minden egyes tagjára, hogy ebbe egyetlen szó nélkül belenyugszik, és a létezés terhét hajlandó teljesen rábízni egy maroknyi gonosztevőre?
Pont idevágó az a kérdés, amit a fészen olvastam: Vajon a fideszesekben mi az erősebb, a Fidesz iránti feltétel nélküli lojalitás vagy a szülők iránt érzett szeretet?
Erre történetesen épp tegnap válaszolt közülük egy a Klubrádióban. Egyetértett az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet főigazgatójának kirúgásával, amiért az nem volt hajlandó a kb. négyszáz ágyából kétszázról hazaküldeni éberkómásokat, mind a négy végtagjukra bénultakat, gerinctörötteket… sokszor fiatal embereket, akiket otthon kisgyerekek várnak haza. „Megtagadta a parancsot”, mondta a betelefonáló a hitében megingathatatlan ember száraz önteltségével. Holott a főigazgató csak emberségesebb megoldást keresett, de azzal nem készült volna el a mai határidőre.
Igen, ahhoz, hogy egy hívő végül elhiggye az igazságot, higgyen a saját szemének, higgyen a saját lakásában üresen maradt ágy látványának, amelyben nemrég még az anyja vagy a férje feküdt, már saját magát kéne felzabálnia, és erre persze nem képes. Úgyhogy inkább felzabálják az országot.
„A katasztrófához vezető út szörnyűbb, mint maga a vég” – mondja Kafka. Ennek vagyunk most mindannyian egyszerre bűnös és áldozat szemtanúi.
fotó: János kórház (Akos Stiller, New York Times)
Eredeti írás: Bruck András