Brutális katasztrófa közeleg: Orbánék azonnali beavatkozására van szükség

Az elmúlt években egyre súlyosabb problémát jelent, hogy komoly munkaerőhiánnyal küzdenek a rendvédelmi szervek; ez az állam közbelépése nélkül pedig katasztrófához vezethet.

Bár már jelentősen csökkentették a jelentkezéshez szükséges követelményeket, a rendőrjárőri szakképesítésre mégis feleannyian jelentkeznek, mint 5 évvel korábban!

A Népszava cikke kiemeli, hogy a rendőri pálya annak ellenére sem lett népszerűbb, hogy már iskolarendszeren kívüli képzésben is el lehet végezni azt. A szakszervezeti vezető szerint ennek egyik oka, hogy a fizetések nem versenyképesek, a képzést elvégzettek jelentős része néhány éven belül otthagyja a pályát.

A lap kikérte a rendőrségi statisztikát, melyből kiderült, hogy

2017 ÉS 2019 KÖZÖTT 74 SZÁZALÉKKAL KEVESEBBEN KEZDTÉK EL A RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLAI KÉPZÉST!

2020 szeptemberében megpróbálták felpörgetni a jelentkezők számát azzal, hogy egy 10 hónapos képzést indítottak, de így is csak feleannyian kezdték el a tanfolyamot, mint 2017-ben.

Gál Sándor, a Független Rendőrszakszervezet tanintézet vezetője szerint a képzési idő illetve a felvételi követelmények lecsökkentése ellenére sem javul a helyzet. Ehhez pedig az is hozzátársul, hogy egyre többen mondanak fel, ugyanis olyanok jelentkeznek “akikben egy túlmisztifikált kép él a rendőrségről, aztán a kapitányságokra kikerülve megtapasztalják, milyen is a valódi rendőrélet, s bizony sokan egy-két év alatt, ha lehet, le is szerelnek. – tette hozzá Gál.

Orgovány Zoltán, az Független Rendőr szakszervezet Dél-dunántúli területi elnöke a Népszavának pedig azt nyilatkozta, hogy komoly problémát okoz az állomány folyamatos csökkenése, valamint hozzátette: ennek egyik oka, hogy nem túl kecsegtető a kezdő rendőri fizetés, ami pótlékokkal együtt is csak nettó 250 ezer körülre tehető.