Bukásra áll a Fidesz! – Újabb közvéleménykutatás

Závecz Research múltkori felméréséhez hasonlóan az IDEA Intézet legújabb kutatása is azt mutatja, hogy

AZ ELLENZÉK ÖSSZTÁMOGATOTTSÁGA MEGHALADTA A KORMÁNYPÁRTOKÉT.

Fidesz-KDNP-nek a legutóbbi felméréshez képest két százalékpontos csökkenést mértek, jelenleg a teljes népesség 32 százalékának támogatását élvezik. Ennek köszönhető, hogy az együttműködni akaró hat ellenzéki párt (DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd) össztámogatottsága (34%) már előzi a Fideszét.

Ami bizakodásra adhat okot a kormánypártoknak, hogy a biztos szavazók körében még tartják az előnyüket (48%), a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (2%) és a Mi Hazánk Mozgalom (2%) nélküli ellenzék 46%-on áll.

Pártokra lebontva az állás a következő:

  • Demokratikus Koalíció maradt a legtámogatottabb párt (11%).
  • A második a Momentum és a Jobbik (7-7%).
  • Jelen állás szerint önállóan még az MSZP jutna be a parlamentbe, amelynek támogatottsága 5 százalék a teljes népességen belül, és 6 a biztos szavazók körében.
  • A kisebb pártok (LMP, MKKP, Mi Hazánk, Párbeszéd) mindegyikének 2 százalékos a támogatottsága a teljes népességben éppúgy, mint a választáson biztosan részt vevő pártot választóknál, kivéve az LMP-nek, aminek ez utóbbinál 3 százalék.