Cicaharc…Lázár János keményen támadja az Orbán-kormányt

Pénzromlás, brutális áremelkedés és rekord infláció, de nyár óta folyik a Matolcsy-Orbán adok-kapok és ennek a cicaharcnak az ország lett a vesztese.

A Magyar Nemzeti Bank elnöke és a miniszterelnök közötti belharc nem az egyetlen, hiszen pár nappal ezelőtt Demeter Szilárd botrányos kirohanása korbácsolta fel a párton belüli indulatokat.

Ne kukázzunk verseket, regényeket, novellákat! Mert az semmi jóra nem vezet

– reagált Fürjes Balázs államtitkár Facebook-oldalán Demeter Szilárd nyilatkozatára, amiben lapunknak azt mondta, hogy ha rajta állna, akkor „a magyar irodalom 80 százalékát kikukázná, mert nem jó”.

És még valami: hatalomból a hivatalosság végképp ne ítélkezzék, ne akarjon nevelni senkit! Nem ez a feladatunk

– zárta posztját Fürjes.

Ám most Orbán egykori legfontosabb embere, Lázár János is kemény kritikával illette az elmúlt évtized politikáját:

Az, hogy ez az ország nem tudja magát ellátni almával, tejtermékkel, sertéshússal, egy a nemzeti szuverenitás iránt elkötelezett, függetlenségpárti politikus részéről már elvi okoknál fogva is vállalhatatlan.

– nyilatkozta a Portfolionak Lázár, aki arra a kérdésre fakadt ki, mit kellene tennie a kormánynak az egyre gyorsuló élelmiszer drágulás ügyében.

A kiskereskedelmi adóval szembeni megfutamodás súlyos hiba volt Magyarország részéről, talán az egyik legnagyobb az elmúlt 12 évben – a vasárnapi boltzár mellett.

– tette hozzá Lázár János.

Szintén fontos csata volt Szijjártó és Varga Judit esete, ami Orbán Viktor klasszikus belső hatalmi játszmáinak tökéletes példája is lehet:

a miniszterelnökről régóta köztudott, hogy szeret beosztottai számára olyan helyzeteket teremteni, amelyekben azok egymással versenyeznek. Egy ilyen versenyben a jólértesültség fontos tényező.

Itt egy brüsszeli magyar forrás szerint emiatt Varga Judit fontos információforrásként tekint például az ottani magyar állandó képviseletre, Szijjártó Péternek pedig ott van a teljes magyar diplomáciai hálózat.