CNN: Mégis a vuhani laborból szökött ki a vírus?!

A koronavírus egy vuhani laborból szabadult ki, és indult világhódító útjára, amit kínai kutatók utólagos manipulációval, visszafejtéssel próbáltak leplezni és úgy feltüntetni, mintha a kórokozót denevérek terjesztették volna el – idézi a Daily Mail két kutató, Angus Dalgleish brit onkológus és egy norvég virológus, Birger Sørensen megjelenés előtt álló tanulmányát, írta meg a CNN.

 

 

 

Angus Dalgleish a St. George’s, University of London professzora, Birger Sørensen pedig az Immunor nevű cég vezetője, amely egy új, Biovacc–19 nevű vakcina kifejlesztésén dolgozik. Tavalyi kísérleteik közben fedezték fel, hogy a koronavírus szerkezetében rejlik néhány „egyedi ujjlenyomat”, amely kizárólag laboratóriumi manipulációból származhat.

Dalgleish ésSørensenerről szóló tanulmányát korábban már többször visszautasították, a közeljövőben a Quarterly Review of Biophysics Discovery című cambridge-i tudományos folyóirat fogja közölni.