CNN: Náci miniszterelnök és náci kormánya lesz Olaszországban

Több mint 98 százalékos feldolgozottságnál meggyőző fölénnyel vezet a jobboldali koalíció, 44 százalékkal állnak az élen a vasárnapi olasz választáson, míg a baloldali szövetség 26 százalék körül szerepel. Az este 11 órás urnazárás után az exit pollok is a szélsőjobboldali Olasz Testvérek és a pártelnök Giorgia Meloni vezette jobboldali koalíció győzelmét vetítették előre.

Ez parlamenti helyekre átszámítva 227 és 257 főt jelentene a jobboldalnak a 400 fős alsóházban, illetve 111 és 131 közötti eredményt a 200 fős felsőházban, tehát szűken, de lemaradnának a kétharmados többségről. A listás szavazatok mellett a képviselői helyek harmada egyéni körzetekben dől el, amíg ezek nincsenek meg, addig nem lehet még pontosan tudni a képviselői helyek végleges számát.

Pártokra lebontva, a 98 százalékos feldolgozottságnál: az Olasz Testvérek 26 százalékon állnak, míg a Matteo Salvini-féle jobboldali populista Ligát 9 százalékra, Silvio Berlusconi exminiszterelnök Hajrá Olaszországja pedig valamivel több mint 8 százalékra számíthat. A baloldali koalíciót vezető Demokrata Pártot (PD) 19 százalék körülire, a baloldali populista Öt Csillag Mozgalmat 15, a centrista pártokat pedig 7,8 százalékra várják.

A részvételi arány 64,7 százalék volt, jóval alacsonyabb a négy évvel ezelőtti 73 százaléknál. A leendő miniszterelnököt a kormányalakításra majd hivatalosan Sergio Mattarella államfő kérheti fel.