Csak keményen! :D

0

Voltunk vagy tizennégy évesek, Jocó a karikalábú, dagadt kis fickó meg nem is a környéken lakott, de mindig itt bóklászott felénk, a Közút-pálya környékén. Egyedül. Talán ezért is fogadta be a csapat. Mert annyira szerencsétlen volt. Hogy tartozzon valahova.
Kár volt, mert Jocó öntelten feszt a petyhüdt karját mutogatta, hogy ő karatebajnok, de valójában egy nagyképű, hazudozó, erőszakos tapló volt, hatalmas egóval, és arrogáns modorral. Szóltunk is neki jópárszor, vegyen vissza az arcából, ha velünk akar tovább lógni, mert nem állhatjuk a futóbolond stílust, de csak röhögött.
Egy szép nyári délután – kicsit számunkra is meglepő módon, mert a mi lakótelepi brancsunkban nem volt divat az ilyesmi – az egyik srác, megunva, hogy megint a kis gnóm osztja az észt rikácsolva, hatalmas lángost kent le neki. Miheztartás végett.
Jocó az önfényező karatebajnok rohantában, a sírástól taknyos orrát törölgetve-szipogva még visszaüvöltött, hogy nem baj, amúgy sem szerette a bandánkat, és megverhetne mindenkit, mert ő a legerősebb, csak most más dolga van. Kínos volt.
Jocónak azóta is más dolga lehet, mert attól kezdve senki nem látta a környéken. Azóta sem. Úgy hallom, hogy dagadtabb, mint volt, kopp alkoholista, egyedül él és munkanélküli.

Ja! Most olvasom, hogy egy nagyképű, erőszakos, hazudozó taplónak, egy saller- és kokivilágbajnoknak most gyújtottak le egy hatalmas lángost. Miheztartás végett.

Szerencsétlen flótás, a sírástól taknyos orrát törölgetve-szipogva, ismerős módon most itt üvöltözik, hogy ő győzött és megverhetne mindenkit, mert ő a legerősebb, csak momentán, éppen nem ér rá.

Hátja! Biztos karate edzésen van.
Nagyon kínos.
Ennyit az utcai harcosokról.

Varga Zoltán/facebook