Csökkent a Fidesz támogatottsága

Publikálta az Idea Intézet az augusztus elején rögzített kutatását.

Az Idea Intézet a kutatás adatait 2022. július 27. – augusztus 7. között vette fel közösségimédia-alapú kérdőív segítségével.

Az 1800 fős minta hibahatára az alapmegoszlások esetében legfeljebb ±2, 3 százalékpont.

Az Idea Intézet által augusztus elején készített reprezentatív adatfelvétele azt mutatja, hogy a

„Fidesz fokozatosan veszít támogatottságából, de a tábor kohéziója nem repedt meg”.

A párt teljes népességen belül mért támogatottsága további két százalékponttal alacsonyabb – 37 százalékról 35 százalékra csökkent –, mint július legelején volt.

A bizonytalanok, a pártpreferenciájukat titkolók, illetve a passzív szavazók tömbje 3 százalékponttal emelkedett.

A kutatást részletező sajtóközlemény szerint összességében mindez azt jelenti, hogy a kormánypárt támogatottsága 2022 májusához képest 8 százalékponttal csökkent, ami bőven hibahatáron túli változás.

Az Idea Intézet szerint a Fidesz támogatottsága most tért vissza a 2022-es választási kampányt megelőző, 2021. decemberi szintre, bár augusztus elején tovább csökkent a Fidesz támogatottsága, de drámai változásokról továbbra sem beszélhetünk.

 A kormány mostanában bejelentette, közpolitikai döntései „megérintették”, de „nem rengették” meg a konzervatív tábort.

A tanulmányukban hangsúlyozzák, hogy a biztos szavazó pártot választók körében a Fidesznél három százalékpontos a csökkenés – 54 százalékról 51 százalékra – az előző július eleji méréshez képest, de ez még így is 3-4 százalékponttal magasabb a választási kampány kezdetén mért eredményekhez képest.

Mindebből továbbra is azt a következtetést vonjuk le, hogy az úgynevezett peremszavazók csatlakoznak le a Fideszről – vonta le a következtetést az Idea Intézet, hiszen szerintük a Fidesz törzsszavazóinak mérete nem változhatott, őket nem tántorították el a kormány új intézkedései.

Összességében a kutatás alapján kifejtették, hogy a kormány minden társadalmi réteget negatívan érintő intézkedései elindították a Fideszhez nem vagy csak csekély mértékben kötődő szavazókat az ismeretlen preferenciájúak irányába.

A futottak még csoportja

„A Fideszen túli világot alig-alig érintették a hatások, 2022 augusztusában is csak kisebb elmozdulások regisztrálhatók az ellenzéki pártok támogatottságában. 7–8 törpe vagy legfeljebb közepes méretű párt küzd egymással ugyanazon szavazói rétegekért” – szögezi le azonnal a kutatóintézet.

A parlamenti ellenzéki pártok – a Mi Hazánk nélkül – együttesen 22 százalékon állnak, ez pedig teljesen megegyezik az előző hónapi méréssel.

A biztos szavazó pártot választók körében a Demokratikus Koalíció (DK) 3 százalékponttal növelte támogatottságát.