Csonka András után Péter Szabó Szilvia is felháborítónak nevezte a hétvégi őrületes teraszozást!

Nem mindenki nézte jó szemmel, ahogy szombat este mulattak a fiatalok a vendéglátóhelyeken. Péter Szabó Szilvia is nagyon meglepődött, hogy ekkora tömeg vonult az utcára. Az énekesnő, akinek az egyik fiatal rajongója is a vírus áldozata lett, mértékletességre int mindenkit.

Mint ismert, múlt héten elérte a 3,5 milliót a beoltottak száma az országban, a kormány ezért  április 24-től engedélyezte  a vendéglátósoknak, hogy megnyissák a teraszaikat. A hír mindenkit felvillanyozott, szépen meg is teltek a kiülős helyek országszerte, volt, ahol igazi fesztiválhangulat uralkodott.

Ezt a hirtelen váltást azonban nem mindenki tartja jónak. Csonka András után most a Nox egykori énekesnője is felemelte a hangját annak kapcsán, amit a terasznyitás napján tapasztalt. Péter Szabó Szilvia szintén a közösségi oldalán osztotta meg a félelmeit: szerinte az emberek túl nagy bátorsággal vetették bele magukat szombat este az éjszakába.

Hirtelen azt hittem, hónapokat aludtam át. Döbbenten és egyben rémülten néztem a tegnap készült képeket, videókat szerte az országból, hogy az emberek összezsúfolódva, egymás hegyén-hátán ünnepeltek és nem értem…

Az énekesnő hangsúlyozta, egyáltalán nem arról van szó, hogy nyitásellenes lenne, hiszen ő is nagyon szeretné már visszakapni a régi életét. Viszont arra kér mindenkit, hogy mértékkel, felelősséggel és okosan szórakozzon, mert emberi életekről van szó. Elárulta, hogy nemrég egy fiatal rajongója is a covid áldozata lett, épp ezért aggódik és kéri a közönségét, hogy legyenek óvatosak, és tartsanak ki még egy kicsit.

Néhány hete egy kedves, egészséges és nagyon fiatal rajongóm is a vírus áldozatául esett. Mindenkivel szeretnék újra találkozni a koncerteken! Féltelek Benneteket…

Péter Szabó Szilvia teljes bejegyzését itt olvashatja el: