Dobrev Klára: Európai felmérés szerint Magyarországon jelentősen nő a gazdagok és a szegények közötti különbség

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje az ellenzéki előválasztáson hétfői sajtótájékoztatóján hívta fel a figyelmet rá, hogy az Európai Szakszervezeti Szövetség friss kutatása szerint közel 800 ezer magyar ember nem engedheti meg magának a nyaralást.

 

„Ez európai összehasonlításban is lesújtó. Van közel egymillió honfitársunk, aki hiába dolgozik, hiába robotol hónapról hónapra, esélye sincs arra, hogy egyetlen hétre nyaralni vigye a családját. Ide vezetett, hogy a kormány nem védte meg a munka becsületét, nem védte meg a forintot, és nem emelte a béreket. Amíg a fideszes kevesek gondtalanul mulatnak a magánrepülőiken a dubaji légtérben, addig a magyarok egy jelentős része nemhogy a Balatonra nem jut el, hanem sehova sem.”

 

– foglalta össze a politikus. 

 

Dobrev Klára közölte, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltjeként arra készül, hogy 2022 után visszaadja a munka becsületét.

 

„Itt az ideje, hogy a hazánk végre újra rólunk szóljon, azokról, akik minden nap tisztességgel dolgoznak vagy már végigdolgozták az életüket ebben az országban. Mert aki dolgozik, annak jár a pihenés is, és nem történhet meg, hogy Európa szívében közel egymillió európai magyar polgár nem tudja elvinni a családját nyaralni.”

 

– magyarázta a DK jelöltje, hozzátéve, meg kell állítani a fizetésünk, nyugdíjunk elértéktelenedését, fel kell készülni az euró bevezetésére, be kell vezetnünk az európai minimálbért és minimálnyugdíjat,és vissza kell adni a munka becsületét, mert aki dolgozik, annak igenis jár a nyaralás. 

 

Dobrev Klára úgy fogalmazott, nem lehetünk igazán meglepve ezen a szívszorító statisztikán.

 

„A forint soha nem látott mélységekben jár, az infláció 8 éves csúcson van, a bérekben már Románia is megelőzött minket. Hónapról hónapra minden egyre drágább, manapság pedig már egy liter benzinért s 500 forintot kell fizetnünk. Sok családnak a hús és a friss zöldség-gyümölcs is luxusnak számít, nemhogy a nyaralás. Minden azt mutatja, hogy ezt az országot és a benne élő tisztességes sokakat magukra hagyták. Magunkra hagyott minket a mi pénzünkből milliárdossá vált fideszes elit, és minden így is fog maradni, ha nem váltjuk le őket 2022-ben.”

 

– hangsúlyozta a politikus.