Dobrev Klára: Nem állunk le míg le nem győzzük Orbánt és bandáját!

Megtiszteltetés volt találkozni sok tízezer emberrel Magyarországon, hatalmas energiát kaptam, amely el fog kísérni jövő tavaszig

 

– mondta pár napja sajtótájékoztatóján Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje.

 

Dobrev: “Történelmi részvétel mellett, történelmi sikert arattunk! Megnyertük Magyarország első országos előválasztását.”

Dobrev elmondta, hogy minden kormányfőjelöltnek helyet szán az Orbánt leváltó koalíció vezetésében. Szerinte ez az erős ellenzéki összefogás, amely megszületett az előválasztáson, fog sikerre vinni minket jövő márciusban.

“Jövő tavasszal pedig egyszer és mindenkorra közösen le fogjuk győzni Orbán Viktort”

– mondta Dobrev Klára.

 

 

 

A sajtótájékoztatón Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke azt mondta, ez nem egy személyes küzdelem, hanem a hazánkért való, megingathatatlan küzdelem. Szerinte a DK előnye, hogy különböző árnyalatok integrálásából szerveződött meg, és most

 

„ott van, ahol politikai és történelmi küldetése szerint való: középen”.

 

Dobrev Klára az első fordulóban kiesett miniszterelnök-jelöltekkel kapcsolatban arról is szólt, nem lesznek tárgyalások a második fordulós támogatásokról, mert a választás nem erről szól.