Donald Trump amerikai elnök “elárulta hivatalát és támogatóit”

Kifakadt Trump egykori hűséges támogatója:
elárulta a hivatalát az amerikai elnök!
Donald Trump amerikai elnök “elárulta hivatalát és támogatóit” azzal a magatartásával, amellyel előidézte, hogy híveinek erőszakos tömege megostromolta a Capitoliumot – hangsúlyozta csütörtökön William Barr korábbi amerikai igazságügyi miniszter.

 

A CNN hírügynökségek által ismertetett közleményben Barr megbocsáthatatlannak nevezte, hogy az elnök rávette a tömeget a kongresszus elleni rohamra.
Barr – aki egyike volt Trump leghűségesebb és legodaadóbb támogatóinak – a múlt hónapban mondott le, mivel nem értett egyet az elnöknek a választási csalással kapcsolatos vádjaival.

 

Chad Wolf ügyvivő belbiztonsági miniszter csütörtökön felszólította Trumpot, hogy ítélje el a politikai erőszakot a történtek nyomán.

 

Ezzel egyidőben több, az elnök által kinevezett kormányzati tisztségviselő jelezte lemondását tisztségéről.

 

– Így bejelentette távozását tisztségéből Ryan Tully, Trump oroszországi ügyekben illetékes tanácsadója,
– és a várhatóan bejelenti lemondását a nemzetbiztonsági tanács több magas rangú tisztségviselője is – közölte a Reuters hírügynökséggel egy neve elhallgatását kérő, magasabb rangú közigazgatási tisztségviselő.

– Ugyancsak bejelentette lemondását az Egyesült Államok észak-írországi különmegbízottjának tisztségéről Mick Mulvaney ügyvezető kabinetfőnök. Mulvaney elmondta, hogy szerda este felhívta Mike Pompeo amerikai külügyminisztert, hogy értesítse őt lépéséről.

 

via. CNN