Donáth Anna: Ha egy kormány valóban családbarát, akkor nem arra költ milliárdokat, hogy ezt hirdesse magáról!

Ha egy kormány valóban családbarát, akkor nem arra költ milliárdokat, hogy ezt hirdesse magáról.
Sokkal inkább arra, hogy ne szakadjanak szét családok a szegénység miatt Magyarországon. Ez ugyanis eddig bevett gyakorlat volt hazánkban: sok helyen az országban nem amiatt emelnek ki egy kisgyereket a családjából, mert a szülei ténylegesen veszélyeztetik, hanem származásuk miatt vagy azért, mert szegények. Most bíróság mondta ki: ezt így nem lehet.
Hiszen szegénység önmagában nem vezethet egy család szétszakításához, és ezt, nagyon helyesen, a törvény most is kifejezetten tiltja. A kegyetlen gyakorlat azonban ezzel szöges ellentétben áll, és ez a gyermekvédelemben dolgozók, illetve a kutatók között nagyon is régóta tudott tény. Ezért végül bírósági döntés kellett ahhoz, hogy ezzel végre a magát családbarátnak hazudó kormány is szembenézzen és cselekedjen.
A nemzetközi Európai Roma Jogok Központja Alapítvány ráadásul azt is bizonyítani tudta, hogy bár a szegénységben élő gyermekek családból történő kiemelése látszólag nem roma származásukon alapul, de mégis megállapítható: a roma gyerekeket „minden észszerű ok nélkül, feltűnően nagyobb arányban emelik ki családjukból, mint a velük összehasonlítható helyzetben levő, nem roma származású” családban élő gyerekeket. Sajnos teljesen egyértelmű, hogy a mai gyermekvédelmi szolgálatok eszköztelenek, ezért a megelőzés helyett a kiemelést választják, amikor mélyszegénységben élő családok problémáival találkoznak.
Éppen ezért olyan országot kell építenünk, amiben a gyermekvédelem erősítése abszolút prioritás. A kormányváltás után meg kell erősítenünk a segítő szakemberek képzettségét, presztízsét, és meg kell emelni a szakdolgozók fizetését. Ezzel párhuzamosan széles körben el kell terjeszteni az ezen szakmákban dolgozók mindennapi munkáját megkönnyítő szupervíziót. Ez konkrétan abban segíti majd őket, hogy feldolgozzák az őket is megterhelő esetek lelki következményeit.
A kormányváltás után természetesen a területi ellátás minőségét is javítanunk kell a gyermekvédelemben. És persze csökkenteni kell a családsegítő szolgálatok túlterheltségét, biztosítani, hogy mindenhol rendelkezésre álljanak a családokat segítő pszichológusok, jogászok és a pedagógiai szakszolgálat szakemberei. Az egyik legfontosabb pedig annak elkerülése, hogy a szegény családok uzsorásokhoz forduljanak. Ezért olyan állami programra van szükség, ami segíti az adósságkezelést és az adósságcsapda elkerülését.
Úgy gondolom, hogy ilyen egy valóban igazságos és emberséges Magyarország képe, ahol a családbarát kormány az emberekre, nem pedig plakátokra költ.

 

 

Szerző. Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője.