Dr. Brenner Koloman: Semmi különös, csak újabb bizonyítéka annak, hogy a Fidesz ismét hazudott…

Semmi különös, csak újabb bizonyítéka annak, hogy a Fidesz ismét hazudott…

Kedves politikustársam, Rig Lajos írását ajánlom szíves figyelmükbe:

‼️
Emberek! Tudjátok meg az igazságot! Nem szabad hinni a Kormánynak!

1. Október elején olyan “cukormázba bújtatott” törvényt hozott a Kormány, melyben a hírekkel ellentétben NEM csak az orvosok bérének emeléséről és a hálapénz megszüntetéséről van szó, hanem olyan vállalhatatlan feltételeket is tartalmaz, mint pl. a másodállások korlátozása, vállalkozói jogállás tiltása, a két évre történő kirendelések lehetősége.

2. Mind az orvosok mind a szakdolgozók számára elfogadhatatlan a törvény, ezért több ezren tervezik a felmondásukat.

3. A Kormány azt hazudja (egy nekem adott válaszban is ezt írták!), hogy folyamatosan egyeztetnek a MOK-kal és egyéb szervezetekkel azért, hogy a sarkalatos pontok esetében konszenzus szülessen.

4. Ahogy a csatolt levélben is látszik, ez NEM IGAZ! Nem egyeztetnek!

5. A vírus helyzetet kihasználva, az egészségügyi dolgozókat kizsákmányolva, jogaikat sárba tiporva, őket kényszerhelyzetbe taszítva hoznak meg MINDENKIT érintő döntéseket!

6. Most, mikor a legnagyobb szükség lenne az egészségügyi dolgozók támogatására, biztatására, az általuk elmondottakkal ellentétesen cselekednek: az amúgy is kilátástalan helyzetüket még inkább azzá teszik!

‼️Kedves döntéshozók! Az utolsó utáni órában vagyunk, sürgősen le kellene ülni a szakmával egyeztetni, ha nem akarják azt, hogy tömegével katapultáljanak a vírussal szemben‼️