Dr. Kemenesi Gébor: Egyre több mutáció jön ami tovább gyengíti majd az emlékeztető harmadik oltást is

Más fejlett országokhoz hasonlóan hazánkban is nagy hangsúlyt fektetnek a harmadik oltás felvételére, mint arról korábban beszámoltunk, egyes csoportok számára azt már kötelezővé is tették. Kemenesi Gábor virológus ugyanakkor figyelmeztet, hogy a világ fele még az első két oltást sem kapta meg, ami újabb mutációk megjelenésének adhat teret.

A fél világ megkapta az oltást

– közölte Facebook-oldalán Kemenesi Gábor. A járványügyi szakember szerint rengeteget beszélünk az egyenlő vakcinaelosztásról, s mindez nem véletlen.

Eddig a világ népességének csupán az 52 százaléka kapta meg legalább az első dózist, a lakosságarányos dózisszámok pedig egymástól nagyon eltérőek. Száz emberre vetítve a következőképp néznek ki:

  • Magas jövedelmű országok: 144-143.
  • Közepes-alacsony jövedelmű országok: 65.
  • Alacsony jövedelmű országok: 6.

A virológus emellett rámutatott: több ismétlő dózist adtak be a fejlett országok az elmúlt néhány hétben, mióta ezt elkezdték, mint Afrika teljes lakossága egy év alatt.

Ez virológiai szempontból a járványnak olyan lehetséges mozgásteret biztosít továbbra is a kevésbé átoltott területeken, ahol a mutációk megjelenésének kockázata is nagyobb. Gyakori tévhit a járvány kezdete óta, hogy az oltások növelik a vírus mutálódási esélyét, holott ez éppen fordítva van

– jelentette ki Kemenesi.