Drámai kijelentést tett Hillary Clinton

Hillary Clinton először olvasta fel nyilvánosan azt az előre megírt, 2016-os győzelmi beszédet, amelyet végül nem mondott el, mert az elnökválasztást Donald Trump nyerte meg.

A korábbi amerikai külügyminiszter, szenátor és First Lady a beszéd több részét most meghirdetett – fizetős – mesterkurzus keretében olvasta fel. Címe és témája a „ellenállóképesség erejéről” és a vereség elfogadásáról szólt – számolt be a szervező MasterClass nevű online műsorszóró médium, és több amerikai hírportál is.

 

„Ebben a tananyagban az egyik legnyilvánosabb vereségemmel nézek szembe, amikor megosztom Önökkel azt a beszédet, amelyet a 2016-os választási győzelmem esetén mondtam volna el”

 

– hangsúlyozta Hillary Clinton narrátorként az NBC Today című beszélgetős műsor honlapján is megosztott videóban.


A felvételen látható, amint Clinton mályvaszínű blúzában kinyit egy dokumentumot, és részleteket olvas fel a beszédéből. Ezek először az egység fontosságáról szólnak, majd arról a mérföldkőről, amelyet az Egyesült Államok első női elnökének megválasztása jelentett (volna) az ország és a világ számára.

 

„Ez a választás lényegében arra hívott ki bennünket, hogy eldöntsük, mit jelent amerikainak lenni a 21. században. És arra, hogy megteremtsük az egységet, a tisztességességet és azt, amit Lincoln elnök „természetünk jobbik angyalainak” nevezett. Ennek a kihívásnak megfeleltünk”

 

– fogalmazott a demokraták volt elnökjelöltje a győzelme esetére megírt beszédében.

Az NBC televíziónak adott interjújában Clinton azt is felidézte, hogy a választási vereség éjszakáján nem szólt híveihez és úgy gondolta, hogy ezzel a beszéddel most részben ezt pótolná.

A videófelvételen Hillary Clinton sírósra alakított hanghordozással olvassa fel az elhunyt édesanyja nehéz gyermekkoráról szóló részt, és azt, hogy mit mondott volna neki elnöki győzelméről, ha vissza tudott volna utazni az időben. Dorothy Howell Rodham 2011-ben hunyt el, 92 éves korában.

 

Forrás: MTI