Drasztikus dologra szánta el magát a jobbikos Stummer János

Központi Kórházban szüneteltetik a nem sürgősségi ellátásokat és beavatkozásokat.
Amikor ez kiderült, én arra kértelek benneteket, hogy küldjétek el nekem a saját eseteiteket.
Egészen döbbenetes egyéni történeteket írtatok meg nekem, én pedig úgy döntöttem, egészen az illetékes miniszterig viszem az ügyeiteket.
A következő napokban sok-sok írásbeli kérdést küldök majd el Kásler Miklósnak, amik mind-mind itt történnek meg körülöttünk.
Azt kérdezem majd a minisztertől, ő mit tanácsol nektek, bajba jutottak Békés megyei polgároknak.
Itt az első ilyen kérdés, ami már ki is került a Parlament oldalára: https://www.parlament.hu/irom41/17625/17625.pdf
Ennek a járványnak nem csak azok lettek és lesznek áldozatai, akik elkapják ezt a betegséget, hanem azok is, akik a pandémia miatt kiszorulnak az ebek harmincadján tengődő állami egészségügyből.
A sok-sok éven keresztül befizetett TB után pedig tízezreket irányítanak a magánegészségügybe, jó pénzért gyógyulni. Már legalábbis azokat, akik megtehetik, a többieknek pedig maradnak a fájdalomcsillapítók…
Nem hagyhatjuk szó nélkül ezt a gyalázatos helyzetet, az egyetlen eszközünk pedig nem más, mint a nyilvánosság ereje. Mutassuk meg a valóságot, ne hagyjuk eltitkolni azt! 

Stummer János