Eddig 16 ezer magyar embert oltottak be a semmit nem érő kínaival harmadik oltásként, ők olyanok mintha nem is lettek volna oltva semmivel

Szinte mindenki Pfizert kap harmadik oltásként Magyarországon, írja a 24.hu az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatai alapján.

November 7-ig 1,36 millióan adatták be a ráadásdózist, közel 1,2 millióan Pfizert, és több mint 90 ezren Modernát. Janssenből 51 ezer, AstraZenecából 2500, Sinopharmból 25 ezer, Szputnyikból pedig 800 fogyott.

A különböző korcsoportokon belül a 70-79 évesek adatták be legnagyobb arányban a harmadik oltást (45 százalékuk), utánuk jönnek a 80 év felettiek (40 százalék).

A 60-69 éveseknél ez csak 30 százalék, és minden más korosztályban alacsonyabb.

A 25 ezer harmadik adag Sinopharmból 16 ezret 60 év felettieknek adtak be.

Ennek azért van jelentősége, mert az elmúlt hónapokban számos bizonyíték született arra, hogy a kínai vakcina nem ér semmit, mert szinte semmi védettséget nem ad és az idősek jelentős részénél nem termel elég antitestet.

Az adatokból nem derül ki, hogy ez a 16 ezer ember milyen oltást kapott először.

A harmadik oltásnak fontos szerepe van, hiszen az oltások által kiváltott antitestes védettség idővel csökken.

Dr. Jakab Ferenc virológus nemrég arról beszélt, érdemes magasan tartani az antitestszintet, legalább addig biztosan, amíg járvány van.

Nagyjából 2,5 millió ember 5-10 hónapja kapott oltást utoljára, náluk mostanra valamelyest megkophatott a védettség, még ha vakcinánként eltérő mértékben is.

Más tényezők mellett ezt is figyelembe kell venni, amikor azon gondolkodunk, miért ennyire súlyos megint a járványhelyzet Magyarországon.

Az elmúlt napokban látványosan megnőtt a harmadik oltások száma, és valamivel az elsőért is többen jelentkeznek most, mint októberben.