Egy felmutatott középső ujjal felérő üzenetet küldött a Ryanair az Orbán-kormánynak.

A légitársaság durva szavakkal minősíti a Fidesz-kormányt.

A fapados légitársaság már a múlt héten „több mint hülyeség”-nek nevezte a légi utasokra kivetett különadót,

most pedig felszólították Nagy Márton gazdaságfejlesztési minisztert, hogy adjon magyarázatot arra, miért sarcolják meg a légitársaságokat a „magyar családok védelme érdekében”, miért a magyar családokat és az utazókat kérik arra, hogy fizessenek magasabb díjakat, és a légi utazás megemelt adója hogyan „segíti” a magyar családokat? A cég úgy véli, egyáltalán nem extraprofit-adóról van szó, mivel a légitársaságok a koronavírus-járvány után veszteségesek. A Ryanair szerint Orbánék teljesen elrugaszkodtak a valóságtól,

a Fidesz-kormány „útonállóként” szedi be a plusz adót.

A Ryanair az ellenük indított fogyasztóvédelmi vizsgálatra reagálva felszólítja a Fővárosi Kormányhivatalt, terjessze ki vizsgálatát arra is, hogyan vethet ki a magyar kormány extraprofitadót egy veszteséges iparágra.

Majd egyáltalán nem visszafogott hangvételű közleményüket így folytatják: „Talán Nagy miniszter úr meg tudja magyarázni, hogy

miért vetik ki ezt az idióta adót a veszteséges légi iparra.”

A közlemény idézi Michael O’Learyt, az ír cég vezérigazgatóját is. A nem éppen visszafogott nyilatkozatairól ismert üzletember szerint az érthető, miért adóztatják meg az olaj- és gázszektort, ahol az orosz invázió után őrületes profitot termelnek. De az, hogy ezt a légiiparra is kiterjesztik, azt mutatja, hogy Nagy Márton „elfelejtette, mit tanult közgazdaságtanból”. Ezért

a Ryanair vezérigazgatója azt üzente: elküldik a miniszternek a Közgazdaság-tudomány tökfejeknek című könyvet,

amelyet reményeik szerint tanulmányozni fog. O’Leary szerint az adó nem sújthatja a veszteséges légitársaságokat, nehéz helyzetben levő utasokat és családjukat, mert a magyarországi légi forgalom

„drasztikus visszaeséséhez vezet egy olyan időszakban, amikor a magyar idegenforgalmi ágazat a koronavírus-járvány utáni helyreállásra készül fel”.

A Fidesz-kormány útonálló, a miniszter egy tökfej – így mutatott be Orbánéknak egy légitársaság!