Egy wisconsini gyógyszerész tönkretette a covid vakcinákat, mert szerinte megváltoztatja a DNS-t

Azzal védekezett az amerikai gyógyszerész, aki koronavírus elleni vakcinákat akart tönkretenni, hogy azt hitte, hogy a vakcina megváltoztatja a DNS-t, derül ki a hétfőn nyilvánosságra hozott bírósági dokumentumból – számolt be róla a Guardian.

A wisconsini Steven Brandenburgt aztuán tartóztatták le, hogy az Aurora orvosi központ felügyelői találtak 57 romlott Moderna vakcinát, ami nagyjából 500 ember beoltására lett volna elegendő. Az Aurora központ vezetőjének elmondása szerint a férfi december 24-én kivette a hidegen tartandó vakcinákat a hűtőből, majd 25-én visszatette őket, de még ugyanaz nap este újra kivette őket és kinn hagyta szombatig.

A férfi ügyvédje szerint Bradenburg tényleg azt gondolta, hogy a vakcinák nem biztonságosak.

Az ügyész azt is hozzátette, hogy ebben az időszakban a férfi meglehetősen ideges volt, mert éppen válófélben volt a feleségével, és az Aurora alkalmazottai szerint kétszer is fegyvert vitt munkába.

(Guardian)