Egyetlen forint ellopása is bűncselekmény – Akkor mennyit ér egy emberi élet?

Hadházy Ákos bejegyzése.

A járvány hivatalosan elismert áldozatainak száma ma meghaladta a 25 ezret. Ez olyan, mintha eltűnt volna Kazincbarcika vagy a budapesti I. kerület teljes lakossága. Nem olyan régen még a miniszterelnök azt mondta, hogy a halottak számában lehet mérni a védekezés sikerességét – igaz, akkor még viszonylag kevés volt az elhunyt. A kormányzati propaganda ma már igyekszik tudomást sem venni a halottakról, hiszen ők nem illeszkednek a sikerpropagandába, de 25 ezer család gyászol, szerte az országban.
Mi viszont nem feledkezhetünk meg ezekről az elhunytakról és a családjaikról. Néhány napja kezdeményeztem egy emlékhely felállítását Budapesten, ami az áldozatok mellett az egészségügyben dolgozók hősiessége előtt is tisztelegne. A megvalósítás természetesen a járvány utáni időkre marad, de hamarosan kiírunk egy ötletpályázatot. A megvalósítást közadakozásból szeretném megoldani, nem közpénzből – hiszem, hogy néhány nap alatt össze lehet gyűjteni az ehhez szükséges összeget.
Vigyázzanak magukra és segítsék a gyászolókat!

Orbán Viktornak ezért felelnie kell!

– írta közösségi oldalán Hadházy Ákos, független képviselő.

 

 

via. Facebook