Egyre több gyermek kerül kórházba az omikron szupermutáns miatt

A január eleji adatok szerint átlagosan 672 gyerek kerül kórházba naponta a koronavírus miatt az Egyesült Államokban, vagyis jóval többen, mint az előző hullámok idején.

Az egy héttel korábbi adatok szerint még csak feleennyi gyermek szorult kórházi kezelésre a koronavírus miatt. Szakértők szerint a számok növekedése mögött az omikron-variáns terjedése, valamint az ünnepi összejövetelek állhatnak.

Körülbelül négyszer annyi gyermeket utalnak be kórházba most, mint az előző hullámok idején

– mondta egy indianai kórház főorvosa, hozzátéve: sokszor a betegség lefolyása is súlyosabb a gyermekeknél, mint korábban volt. Állítása szerint a gyermekek közel fele intenzív osztályra, negyven százaléka pedig lélegeztetőgépre is kerül.

A főorvos szerint az újszülötteket és a várandós nőket is egyre nagyobb számmal kell koronavírussal kezelniük, ráadásul a koronavírus mellett egyre gyakoribbak az RSV, valamint az influenza vírusok által okozott esetek is, ami nagy nyomást helyez az egészségügyre.

A kórházban kezeltek száma mellett a koronavírusos esetszám is általánosan növekszik a gyermekek közt az Egyesült Államokban. Karácsony hetében összesen 325 ezer új esetet jelentettek, ami 64 százalékos növekedés volt az egy héttel azelőtti adatokhoz képest. Az öt évnél idősebb gyermekek oltását már megkezdték az országban, de közülük még csak viszonylag kevesen vették fel a vakcinát.

(via The Guardian)