Egyre többen állnak ki a pénteken kirúgott gimnáziumi tanár mellett

Egészen elképesztő, ami velem történik. Tízezer fölötti reagálás a posztomra, több száz üzenet és komment – írja Palya Tamás, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból pénteken kirúgott tanár a közösségi oldalán. A péntek éjjeli posztja futótűzként terjed a neten, mindenki elismeréssel adózik az 52 éves pedagógus kiállása mellett.

Palya Tamás posztjából megtudhattuk, hogy 2017 óta tanított a budapesti Kölcsey Ferenc gimnáziumban kémiát. Előtte 24 évig Püspökladányban volt tanár, ott matematikát, kémiát, analitikát és a környezetvédelmi képzés vezetett. A bihari városból azért távozott, és költözött fel családjával együtt a fővárosba, mert 2014-ben a Fidesz frakciójából neveztek ki egy igazgatót az iskola élére. Három “szörnyű év” után jött a felismerése, hogy neki ott nincs jövője.

Szeretett a Kölcseyben tanítani, szakmai sikerei is voltak, több diákjai jól teljesített a tanulmányi versenyeken. Arra különösen büszke, hogy sok diák szerette az óráit, akik a kémiát amúgy nem kedvelték. A posztjában azt írja:

“És aztán beleálltam olyan akciókba, amik miatt ma is tükörbe tudok nézni. És nekem ez nagyon fontos! “

Kirúgása körülményeit is leírja, éppen tanórát akart tartani, amikor a tankerület vezetője hivatta és átadta neki személyesen a felmondólevelet. Ezután közölte a tanítványaival a hírt, akik először el sem akarták ezt hinni, majd többen is megkönnyezték.

“Aztán egy másik osztály tagjai vettek körül a folyosón, ahol „csak” kémiát tanítottam és legnagyobb megdöbbenésemre többen zokogtak.
Annak ellenére, hogy kirúgtak és többé nem csinálhatom azt, amit legjobban szeretek, most inkább azt érzem, hogy milyen jó, hogy tanár lettem! Mert ezekért a pillanatokért megérte. Egész délután üzenetekre válaszoltam. Aztán pedig már a Partizán stúdiójából láttam, hogy mi van a Kölcsey előtt. Megdöbbentő és megható volt. És még most is, éjfél felé közeledve, jönnek az üzenetek. Köszönöm mindenkinek!”

“És nem érdekel sem Maruzsa Zoltán, sem Pintér Sándor, sem Marosi Beatrix (na csak leírtam a nevét), ha attól jobb lesz a magyar közoktatás, hogy Palya Tamás már nem része ennek, akkor legyen úgy. Sok sikert hozzá!”

Posztja végén leírja még, hogy nem kell aggódni érte, mert már van állásajánlata.

https://zala.frisshirek.hu/cikk/20221001_egyre-tobben-allnak-ki-a-penteken-kirugott-gimnaziumi-tanar-mellett?fbclid=IwAR3y2YTVxA1iWbXqL2QaDWgDFY9CdnbEVHu7V_pju2g3CG3DZCe_PvDZN-4