El akarták gáncsolni a tüntetést!

0

Vasárnap délután 1 órára hirdetett tüntetést az Idetartozunk Egyesület szervezésében több szervezet, köztük a TASZ, a Helsinki Bizottság és az Autonómia Alapítvány, hogy kifejezzék tiltakozásukat a gyöngyöspatai kártérítési ügybe történt kormányzati beavatkozással szemben.

A budapesti demonstrációra készülődő gyöngyöspatai Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezése elé eddig ismeretlen okokból nem várt akadályokat gördítettek a buszos társaságok:

Az általuk felkeresett busztársaságok sorra mondták vissza félóra-órával a telefonos egyeztetések után a megrendeléseket, összesen mintegy 15 esetben – erősítette meg a gyöngyöspatai RNÖ elnöke a Mércének.

De a tüntetni készülő gyöngyöspataiakat ez a nem várt akadály sem tántorította el attól, hogy Budapestre utazzanak, és az egyik legfontosabb polgári szabadságjogukat gyakorolva tüntethessenek Orbán cigányellenes politikája ellen:

Hiába minden, akkor is eljutunk a tüntetésre!

– mondta elszántan Csemer Géza.

A tüntetésen egyébként több ezren vonultak fel, és a buszos szívatás ellenére 83 gyöngyöspatai embernek mégiscsak sikerült eljutnia a tüntetésre.