Élesedik a fideszes belharc is a választások előtt

Péntek este a kormány úgy módosította  Fürjes Balázs kormánybiztosi kinevezését, hogy kikerült a portfóliójából a Budapest Diákváros projekt és a Fudan Egyetem építésének koordinálása. Az erről szóló kormányrendelet szerint ezt a feladatot hétfőtől már Palkovics László miniszter látja el.

Pedig Fürjes egész héten lelkesen vetett bele magát a projektek körüli vitákba. Tíz napja a Direkt36 cikkéből derült ki, hogy 12 ezer magyar egyetemista elszállásolására tervezett Diákváros területéből venné el a helyet kínai Fudan Egyetemnek kampusza. Mindezt úgy, hogy a kínai egyetem építését egy kínai vállalat végezné kínai anyagokból, kínai dolgozókkal, ráadásul minderre a magyar állam még egy 450 milliárd forintos kínai hitelt is felvenne, valamint a kampusz építéséhez az ingatlanokat a magyar állam biztosítja. Az erről szóló előterjesztést pedig éppen az a Palkovics László készítette elő, aki most kormánybiztosként átvette a projektet Fürjestől.

A tervek hallatán a Fővárosi Önkormányzat tiltakozni kezdett az ellen, hogy „a magyar diákok számára elérhető és olcsó lakhatást jelentő Diákváros helyett a kínai állam érdekeit szolgáló elit kampusz” épül Ferencvárosban, Karácsony Gergely megüzente a kormánynak, hogy ha nincs diákváros, akkor nem lesz atlétikai világbajnokság sem.

Erre Fürjes Balázs csütörtökön külön sajtótájékoztatón igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy a Diákváros tervei érintetlenek, annak a 8-10 ezer magyar egyetemi hallgatónak adnak helyet, akik a magyar állami/budapesti egyetemek hallgatói lesznek. A Fudan kampusza pedig a déli városkapu egyéb területein kap majd helyet.

Azonban a fővárosi vezetést ez nem nyugtatta meg, Balogh Samu várostervező, Karácsony Gergely kabinetfőnöke blöffnek nevezte Fürjesék tájékoztatását. Szerinte a Déli Városkapu térképe és a ma bemutatott kormánykoncepció összevetése azt mutatja, hogy a Fudan a Diákváros területére, a diákszállások helyére települne.

Péntek este a kormány egy külön kormányrendeletben erősítette meg, hogy  fenntartja szándékát a Budapest Diákváros megvalósítására, valamint

egyetért azzal, hogy a Budapest Diákváros mellett a Fudan Hungary Egyetem budapesti oktatási-kutatási és adminisztratív infrastruktúrája is létrejöjjön.Ezen kívül úgy döntött, hogy a Budapest Diákváros, valamint a Fudan Hungary Egyetem megvalósítását Palkovics László kormánybiztosként irányítja. Palkovics pedig egyből feladatul kapta, hogy gondoskodjon a Budapest Diákváros, valamint a  Fudan Hungary Egyetem megvalósításához szükséges fejlesztési területek Déli Városkapu Fejlesztési Program területétől történő lehatárolásáról.

 

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Fotó: Varga György/MTI/MTVA© Varga György/MTI/MTVA Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Fotó: Varga György/MTI/MTVA

 

Egy másik kormányhatározatban Palkovicsot a Budapest Diákváros megvalósításáért, valamint a Fudan Egyetem részvételével alapítandó magyarországi felsőoktatási intézmény működési környezete kialakításáért felelős kormánybiztossá nevezték ki. Vagyis a  miniszterelnök irányításával hétfőtől már ő koordinálja a  Diákváros és a  Fudan Egyetem oktatási-kutatási és adminisztratív infrastruktúrájának megvalósítását, a projektet érintő kormányzati döntések, fejlesztések előkészítését és a külügyminiszterrel és a pénzügyminiszterrel egyeztetve ő intézi a nemzetközi koordinációs feldatokat.