ELLENZÉKI ELŐVÁLASZTÁS 2021!

Személyesen és online is lehet majd szavazni az előválasztáson – tudta meg az Index.

 

Kedden megállapodtak az ellenzéki összefogás pártjai, hogy személyesen és online is lehet majd regisztrálni, illetve szavazni az előválasztáson.

 

„Így, hogy az utolsó nagy kérdésre is megszületett a válasz, még biztosabban állunk ki az előválasztás intézménye és a kormányváltás ügye mellett”
– írják közös közleményükben.
Eredetileg áprilisban rögzítették volna az előválasztás főbb pontjait, de az online szavazás módjáról nem tudtak megegyezni, elsősorban a DK és a Momentum feszült egymásnak a kérdésben.

 

Az előválasztás legfontosabb részletei:

 

– Az első fordulót szeptember 18-26. között, a másodikat október 4-10. között tartják.
– A miniszterelnök-jelölt kiválasztása esetében kétfordulós lesz a választás, a második fordulóba a legtöbb szavazatot kapott három jelölt jut tovább. A választókerületi jelöltek esetében az első forduló időpontjában egyfordulós szavazás fog dönteni.
– Ahhoz, hogy valaki jelöltként indulhasson az előválasztáson, július 26. után kell jeleznie indulási szándékát, valamint augusztus 23. és szeptember 6. között meg kell szereznie a megfelelő számú ajánlást (ez a miniszterelnök-jelölt esetében országosan 20.000 ajánlást, egyéni jelöltek esetében 400 helyi ajánlást jelent).
– Az előválasztáson azok a 17 évesek is részt vehetnek, akik a 2022-es -országgyűlési választásokig betöltik a 18. életévüket.
– Az előválasztáson az vehet részt jelöltként, aki a jelentkezéssel egy időben nyilatkozik arról, hogy Parlamentbe kerülés esetén melyik párt frakciójához fog csatlakozni a hat közül (illetve a kiválasztott frakciók is megadják a jelöltnek a befogadó nyilatkozatot).
– Lehetőség lesz mind online, mind személyesen a választóknak előregisztrálni és szavazni az előválasztáson.

 

„Bár a Fidesz a választási rendszer folyamatos átalakításával gyakorlatilag minden erejével a demokratikus versenyt ássa alá, a kormányváltásra szövetkezett hat párt ezt visszahozza a választók életébe az idén ősszel tartandó előválasztáson. Tudjuk, hogy a kormány nem fogja megkönnyíteni a dolgunkat, de megfogadtuk: mindent megteszünk azért, hogy az előválasztást sikeresen megtartsuk, és az ellenzéki választók elmondhassák a véleményüket – hiszen az előválasztás a demokrácia ünnepe is”
– írják.