…előre megy… Szép új világ!

Magyarország előre megy, nem hátra:
gumicsizmát rakunk majd a kályhába.
A bűzéből a szomszéd is megtudja,
hogy nékem már tüzelőre sem futja.
Az asszony a fülem’ rágja: ő is bánt,
pedig hűen szolgálom a főispánt.
Életemet-véremet a hazáért;
meghalok az Orbánbasi hasáért.
Míg gürcölünk, ispánjaink henyélnek:
orosz pezsgőn, s kaviáron elélnek.
Vezérünknek akkora a gyuhája,
(hogy) sátorból van az ünnepi ruhája.
Fogy az ember, hát leállnak a gyárak:
tökmindegy, mert úgy elszálltak az árak.
A hajdúk a polgárt fogják terelni
– a mezőre, hogy tudjon majd legelni.
Rég nincs benzin: ha szállítani kéne,
egymást fogjuk majd a szekér elébe.
Háromnapi járóföld a főváros;
híd sem kell: a Duna medre nem sáros.
Nincsenek már tavak, folyók, patakok:
teveháton járnak át az arabok.
Nagy kaland most Debrecenbe elmenni:
veszélyes a sivatagon átkelni.
Az én lisztem frissen őrölt fakéreg,
csalánteát iszom mellé, úgy élek.
Karcsú vagyok, mint a nádszál, s cserébe
elférek a cselédszállás terébe’.
Fűtés nem kell: vagyunk, mint a heringek.
A világról rémhírek sem keringnek.
Nincsen jövőm, de ha lenne, se kéne:
nem vágyom én már a holnap elébe.
2022. 08. 03. Tikkel Lajos Louie