Én is ott voltam a Deák téren, amikor a balhé kitört.

Láttam, a baseball ütőkkel, vasdorongokkal felszerelkezett suhancokat, Láttam amikor őrjöngve üvöltők beindították a T-34-est.
És láttam a sokadik felszólításra sem csillapodó, bazalt kövekkel felszerelkezett huligánokat, akik ellen a rendőrség végül gumilövedéket vetett be.
Ekkor hagytam el a helyszínt, mert egyértelművé vált, hogy ez az alkotmányos rend megdöntésére szervezett politikai zavargás.
Magánnyomozóként, az akkori nyomozótársam volt
az Astoria rendezvény akkori őrparancsnoka 2006 10.23.- án (Valton Security/).
Személyesen Orbán Viktor adta a parancsot, hogy a tömeget rá kell tolni a Deák tériekre.
(- ezt több hiteles szervezet, utólag is bizonyította! Sőt, azóta több fideszes és Jobbikos politikus is elismerte!)
Tehát, akkor 2006 október 23.- án, az 50. évfordulós megemlékezés,
és a fidesz által szervezett tömegrendezvény végén, Orbán Viktor
személyesen 3 irányba zárást rendelt el( Rákóczi út, Múzeum körút, Kossuth Lajos utca),- így a távozás, csak a Tanács krt. és a Deák tér felé volt lehetséges!
Majd Orbán Viktor golyóálló mellényben(!),egy páncélozott BMW- vel,
és 2 testőrrel gyáván, elhajtatott a helyszínről(Astoria),
az Erzsébet híd, azaz Buda irányába.
A barátom, és én is személyesen voltunk jelen a történteknél.
A történtek, azóta, szinte minden fórumon igazolást, bizonyítást nyertek.
Orbán, a 2006- os választási vereségét elviselni képtelen, puccsot
szerveztetett, az alkotmányos rend, a közhatalom megdöntésére.
Ezt, még Vona Gábor, az akkori Jobbik elnöke is nyilvánosságra hozta, beismerte.
És ezért nem Gyurcsány Ferenc, se az akkori gyurcsány-kormány,
hanem egyértelműen és dokumentumokkal bizonyítottan,
Orbán Viktor a felelős.
/Bizonyított tény – több hírforrás, Vona Gábor beismerő nyilatkozatai, külföldi “szabad” sajtóorgánumok, az Amerikai Nagykövetség – nyilatkozata, forrása szerint Orbán Viktor és pártja a Fidesz nyílt, erőszakos hatalomátvételt provokált Budapesten 2006- ban❗️/
Mindezt büntetlen, szerencsésen megúszták,
Gyurcsány Ferenc és kormánya gyengesége,
hibája, gyávasága, azaz politikai félelme miatt (is)❗️
Csak mondom, hogy mindenki tudja, és végre megismerje az igazat🤔

Sándor Stéger