Érdekes információ került ki a Pegasus-botrányról: Netanjahu akár személyesen is…

Érdekes időbeli egybeesésekre bukkantunk a Pegasus-botránnyal kapcsolatos információkat böngészve. Úgy tűnik, hogy Orbán Viktornak már 2017-ben bemutatták az izraeli kémprogramot, és nem is akárki hozta el neki, hanem az azóta megbukott kormányfő, Benjamin Netanjahu.

Arról korábban már írtunk, hogy Orbán Viktor egyik kémfőnöke, Czukor József izraeli látogatása – ami során személyesen egyeztetett az akkor még a miniszterelnöki székben ülő Netanjahuval – pont megelőzi azt az időpontot, amikor először vetették be élesben a kémszoftvert magyar célpontok ellen.

Arról azonban még nem volt hír a magyar médiában, ami 2017-ben történt. Ekkor jött ugyanis Budapestre Netanjahuval izraeli kormányfő és személyesen tárgyalt Orbán Viktorral. Kapaszkodjunk meg: ugyanezen a napon jelent meg a kiválasztott célpontok között az első magyar telefonszám. Ez a szám még nem valós, hanem egy bemutató céljára szánt, úgynevezett demószám volt. Könnyen lehet, hogy ezen demonstrálták Orbán Viktornak a Pegasus kémszoftver működését, méghozzá az izraeli kollégája jelenlétében. Amennyiben nem ez történt, az egybeesés igazán különleges véletlen lehet. Mondhatni, nem valószínű.

Tehát a lényeg:

  • 2017-ben Netanjahu Budpestre jön és Orbánnal tárgyal – aznap megjelenik az első magyar szám a Pegasusban.
  • 2018-ban Czukor József kémfőnök, Orbán embere Izraelben Netanjahuval tárgyal – kicsivel később élesben indul a magyarok ellen a Pegasus.
  • Az egybeesés véletlenszerűsége kifejezetten valószínűtlennek tűnik.

Úgy tűnik, az izraeli miniszterelnök személyesen hozta el és mutatta be egy demószámon Orbán Viktornak a Pegasus kémszoftvert 2017-ben. A találkozó sikeres lehetett, hiszen 2018-ban a magyar kémfőnök látogatása után el is kezdték élesben használni a programot.

A Pegasus kémprogram képes észrevétlenül behatolni bármely okostelefonra, majd teljes ellenőrzést szerezni az eszközön. Utoljára idén tavasszal vetették be, méghozzá éppen lapunk tulajdonosa, Páva Zoltán ellen.