Érdeklődnék, hogy engem is megfigyelnek?

– Halló! Jó estét, a titkosszolgálattal beszélek?
– Nem.
– Akkor kivel?
– Ez kérem a sarki pizzázó,, rendel valamit?
– Nem, köszönöm, magát hogy hívják?
– Kiskereki Béla hadnagy vagyok.
– Mit keres egy hadnagy a pizzázóban?
– Nézze, nekünk rejtve kell maradjunk, hogy leleplezzük a Soros ármányait.
– Értem. Sanyi vagyok, megtudtam, hogy maguk izraeli kémszoftverrel dolgoznak és érdeklődnék, hogy engem is megfigyelnek?
– Magát speciel nem, de azért tudjuk, hogy ön nem Sanyi, hanem Dezső, nevezetesen Seszternyák Dezső a Práter utca 12-ből.
– A fene! Ezt meg honnan tudják?
– Tudja, két hete maga lelájkolta Gyurcsány Ferenc egyik fészbuk posztját és felfigyeltünk magára.
– Ezt nem értem, pedig tutira tudom, hogy Gyurcsány Soros György utasítására 2006-ban távcsöves puskával kilőtte Orbán, sőt Kövér László szemét is, még szerencse, hogy csak az egyiket, különben szemtelenek lennének.
– Na látja, ez mindjárt más hozzáállás.
– Köszönöm. Akkor többet nem figyelnek meg?
– Lehet Sanyi, akarom mondani Dezső, azért legközelebb ne olyan mohón tapogassa a hálószobájában Piroskát a második emelet 2-ből, bár jó volt nézni itt a nagy unalomban.
– Ígérem, többet nem csinálom.
– Helyes. Azért mondja meg a feleségének, Bözsikének, akivel 1997. augusztusában esküdtek, hogy azt a dezodort nem fizette ki a kocsma melletti kínainál. Ja, és boldog születésnapot neki. Mi hallgatunk, mint sír. Érti ugye?
– Értem én hadnagy úr! Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

Gábor Breyer