EU-s szervezetek üzentek Orbánnak: “Nem hagyjuk, hogy elcsalják a választásokat!”

Múlthéten szavazta meg a kormánypárti többség azt a javaslatot, mely szerint a fiktív lakóhely létesítése vagy az abban való közreműködés nem lesz büntethető, így a lakóhely lényegében csak egy kapcsolattartási címmé degradálódik. 

EZ EGYÉRTELMŰEN UTAT NYITHAT A VÁLASZTÁSI CSALÁS, A VOKSTURIZMUS ELŐTT!

A demokrácia ellen irányuló nyílt támadás miatt a Jobbik országgyűlési képviselője levelet írt a választások tisztaságán dolgozó Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek (EBESZ), hogy segítsen a hatékony fellépésben Orbánék választási csaláskísérletével szemben.

 

A Bizottság válaszából – melyet Dr. Lukács László Györgynek küldtek – kiderül, hogy a szervezet nagyon komolyan veszi az Orbán-féle trükköket,

ÍGY A VOKSTURIZMUST LEHETŐVÉ TEVŐ JAVASLATTAL KAPCSOLATBAN MÁR JANUÁRBAN MAGYARORSZÁGRA LÁTOGATNAK.

A képviselő bejegyzésében azt is kiemeli, hogy a választások tisztasága nem csak nemzetközi fellépés kérdése, azon is nagyon sok múlik, hogy az ellenzéki összefogás minden körzetbe tudjon szavazatszámlálókat küldeni, ezzel meggátolva a csalás lehetőségét!

“Ne engedjük, hogy elcsalják, vagy éppen rosszhiszeműen befolyásolják a 2022-es választásokat egyetlen egy faluban vagy városban sem! Szükség van mindenkire, akinek elege volt ebből a csaló blöffkormányzásból, és hajlandó őrködni a választások tisztasága felett!”

 

– írja a párt a közleményében.