Eurostat: Magyarország a második legszegényebb ország az EU-ban

0

Továbbra is hatalmas különbségek vannak az országok között – adta közzé legfrissebb adatait az Eurostat.

Vásárlóerő-paritáson számolva az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) és az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás (AIC) alapján is toronymagasan vezet Luxemburg a 28 tagú EU-ban, Bulgária lemaradása pedig a középmezőnyhöz képest is nagy, de Magyarország sem büszkélkedhet túlságosan.

Az egy főre jutó GDP ugyan gyakran használatos az országok jóléti szintjének mutatójaként, azonban nem feltétlenül alkalmas a háztartások életszínvonalának kifejezésére. Ez utóbbi célra jobban megfelel az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás (AIC).

Az AIC-mutatót nézve is Luxemburg az első, az EU-s átlag 134 százalékával és Bulgária az utolsó az átlag 56 százalékával. Egy évvel korábban 133, illetve 54 százalékon állt a két adat.

Magyarország – holtversenyben Horvátországgal – az utolsó előtti 64 százalékkal, és ebben a már Románia is elhúzott mellettünk.

Luxemburg mögött Németország (120 százalék), Ausztria (117 százalék), Dánia (114 százalék), Belgium (113 százalék), Hollandia (113 százalék), Nagy-Britannia (113 százalék), Finnország (112 százalék), Svédország (108 százalék) és Franciaország (107 százalék).

Azaz ezekben az országokban az átlagosnál könnyebb az élet.

A leggazdagabb országban, Luxemburgban az egy főre jutó GDP 261 százaléka volt az uniós átlagnak, míg a második helyezett Írországban 189 százalék. E két ország esetében azonban részben a statisztikai számítás sajátosságai miatt kiugróan magas az egy főre jutó GDP. Az utolsó helyezett Bulgáriában ez az arány 51 százalék.

Ezen a listán egy fokkal jobban áll Magyarország a 71 százalékkal, de nagy dicsekvésre itt sincs indokunk.

A két lista közötti különbsége minden bizonnyal a magas magyarországi árakkal magyarázható.