EZ A FIDESZ EMBERE..

Vidnyánszky: A tiltakozó diákokat nyáron egy táborban készítették fel és egyébként is az ellenzék áll az egész mögött!

Az egész világ felfigyelt az SZFE diákjainak több, mint egy hete tartó tiltakozó akcióira, de Vidnyánszky Attila legutóbbi nyilatkozatában érzékelteti, mennyire érdekli őt a diáksereg. Az ellenzék a hibás, a diákokat manipulálták és egyébként is egy csomóan már tanulnának, csak nem mernek megszólalni a jelenlegi “tiltakozós” légkörben.
Hosszú interjút adott az Origónak Vidnyánszky Attila, aki szerint a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatói végig őszintétlenek voltak, mert úgy tettek, mintha el akarnák kezdeni a szemesztert, miközben a pénteki sztrájkhirdetés alapján valójában szó sincs erről.

A kormány által az SZFE kuratóriumának élére kinevezett, majd az egyetem szenátusát minden fontos jogkörétől megfosztó Vidnyánszky szerint a tanárok nem veszik figyelembe a diákok jövőjét, manipulálják és használják a hallgatókat, a tüntetéseket és egyetemfoglalást pedig politikai játszmának minősítette.

A legerősebb kijelentés viszont nem ez volt, hanem az, hogy Vidnyánszky szerint az Amnesty International egy táborban készítette fel nyáron a diákokat a tiltakozásra, és ha

diákok részéről ez az euforikus hangulat véget ér, szembesülnek a valósággal. Ezt követi majd a fájdalmas kijózanodás és felismerés, hogy eszközként használta őket a politika.”

A kiváltó okokként az ellenzéket jelölte meg, ami nem tud fogást találni a kormányon, viszont állítása szerint az egyetemről is sokan jelezték már, szeretnének tanulni, de félnek megszólalni.

“A szakma egy része pedig nem a tanulni akarókat biztatja, hanem táplálja a tüzet. Az egészen groteszk, hogy a gyűlöletem milyen szinten hozza össze az embereket. Összeálltak, hogy közösen, együtt gyűlölhessenek engem” – mondta Vidnyánszky, aki állítása szerint felállna, ha úgy érezné, ő akadályozza a megoldást a két fél között.

Szeretlek Egerszeg