Ez a Gulyás gyerek ennyire hülye, vagy minket néz annak?

Ez a Gulyás gyerek ennyire hülye, vagy minket néz annak?

 

Farkas Flóriánt 1975 és 1982 között háromszor ítélték el, felfüggesztett és végrehajtandó szabadságvesztésre egyaránt.

 

1996-ban ügyészségi vizsgálat indult a Lungo Drom által létrehozott alapítványok ügyében. Ennek eredményeként 1998-ban vádat emeltek ellene hűtlen kezelés és a számviteli fegyelem megsértése miatt. Eljárási kegyelmet kért és kapott, így a bírósági tárgyalás elmaradt. A kegyelmi eljárás iratait 30 évre titkosították.

 

A Legfőbb Ügyészség szerint a „Híd a munka világába” program kapcsán költségvetési csalás gyanúja miatt /1,6 milliárd ft/ folyamatban van a nyomozás a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságán, ami 2015-ben kezdődött. Az ügynek 2018 novemberében még nem volt gyanúsítottja, és még Farkas Flóriánt sem hallgatták meg, pedig ő írta alá a szerződések legnagyobb részét. 2018-ban az OLAF is vizsgálatot indított az ügyben.

 

Ezek után megismétlem az írás elején megkockáztatott kérdést: Ez a Gulyás gyerek ugye nem ennyire hülye, csak minket akar annak nézni?

 

 

szerző és forrás. Juszt László