Ez egyszerűen felfoghatatlan!

Borzalmas állapotban volt a kétéves csepregi kisfiú, akit a szülei hagytak meghalni

Hogy tehet valaki szülőként ilyet?!

Ez egyszerűen felfoghatatlan!

És ezek a szörnyszülöttek köztünk jártak, és a hozzájuk hasonlók nap mint nap rejtegetik saját aljasságaikat és lelketlenségüket.

Csak Isten tudja, min mehetett keresztül ez a két éves csöppség… 🙁

Napokig nem fürdették, és ugyanabban a pelenkában volt, mielőtt gennyes tüdőgyulladásban meghalt.

A szülők a többi gyereküket is elhanyagolták, egy lánccal bezárt szobában tartották őket.

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsítják annak a kétéves kisfiúnak a szüleit, akit februárban holtan találtak csepregi otthonukban.

A gyanú szerint a gyereket rendszeresen verték, sokszor nem kapott enni, és bár látták, hogy romlik az állapota, nem vitték orvoshoz.

Végül tüdőgyulladásban halt meg.

A szülőket kedden a bizonyítékok alapján őrizetbe vették őket, csütörtökön pedig a bíróság el is rendelte letartóztatásukat.

A gyanú szerint súlyosabb bűncselekményt követhettek el, mint korábban gondolták.

A Szombathelyi Törvényszék csütörtökön még megrázóbb részleteket közölt a kétéves gyerek halálával kapcsolatban.

A szülők rendszeresen ütlegelték a gyerek arcát és fejét, az anyja többször bele is rúgott, amikor a földön feküdt.

A kisfiút a szoba hideg padlózatán, egy pelenkában, ruha nélkül fekve hagyták aludni, megfelelő táplálását pedig legalább négy hónapon keresztül tudatosan elmulasztották.

Ez a gyerek testi leromlásához, gennyes tüdőgyulladás kialakulásához vezetett. Bár a szülők észlelték a tüdőgyulladás tüneteit, illetve a kisfiú romló állapotát, nem kértek segítséget, nem biztosítottak orvosi ellátást.

A gyerek február 7-én, éjszaka meghalt.

Halála megfelelő gondozás, ápolás és ellátás esetén minden kétséget kizáróan elkerülhető lett volna, amennyiben a gennyes légúti gyulladást időben kezelték volna, megmenthették volna az életét.

Azzal, hogy a szülők éheztették, bántalmazták, illetőleg részére orvosi segítséget nem kértek kisfiuk számára, a fizikális, mentális leépülése, sorvadása valamint ezek miatti halál a gyereknek szörnyű szenvedést, fájdalmat, kínt, gyötrelmet okozott.

A szülők gondozási, ápolási kötelezettségüket szándékosan elmulasztották, mert gyerekük halálát kívánták.

Összesen öt gyereket neveltek, akiknek testi, értelmi, erkölcsi és érzelmi fejlődését súlyosan veszélyeztették.