Ez már gyalázatos! Újabb két propagandista lett avatva

Nincs még egy párt, amely annyi szóvivőt elhasznált volna fennállása során, mint a Fidesz. Fogyóeszköz a szóvivő a Fideszben. Van, akit érdemei elismerése mellett más fontos beosztásba helyeznek, míg mások a használat során annyira elkopnak, hogy már nem tudják a tőlük elvárt teljesítményt nyújtani. Hollik István, a kormánypárt kommunikációs igazgatója most örömhírt osztott meg a nyilvánossággal: mint mondta, Horváth László országgyűlési képviselő és Zsigó Róbert, a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára a jövőben Fidesz-szóvivői feladatokat is ellát.

Korábban számosan megfordultak ebben a szerepkörben, hogy csak a legmarkánsabb figurákat említsük: a Fidesz nevében az utóbbi hónapokban Hollik István mellett, elsősorban a frakciószóvivői feladatokat ellátó Halász János nyilvánult meg, de volt szóvivő Selmeczi Gabriella és Révész Máriusz is, s ha emlékezetünk nem csal, a Fidesz megalakulása utáni időkben Bayer Zsolt szintén szóvivőként szolgálta az akkor még liberális (és istentagadó) pártot. Bayert olyannyira magával ragadta a feladat szépsége, hogy a kilencvenes évek elején, a Kurír munkatársaként időnként identitászavarba is került emiatt, mert nem mindig tudta eldönteni magáról, hogy ő most újságíró egy napjában kétszer megjelenő – a Kurírnak reggeli és délutáni kiadása is volt! – napilapnál, vagy egy párt szócsöve.

Rég volt, talán igaz is volt.

2014-ben azt jelentette a kétharmad, hogy új szóvivői vannak a Fidesznek és a kormánypárt parlamenti frakciójának: a Fidesz nevében a jövőben Dódity Gabriella  (van-e ki e nevet még ismeri?), a parlamenti frakció ügyeiben pedig Dunai Mónika és Tuzson Bence ad tájékoztatást és áll a sajtó rendelkezésére. Korábban Selmeczi Gabriella, Hoppál Péter és Zsigó Róbert is volt a Fidesz szóvivője. Utóbbi most államtitkári rangját megtartva, ismét visszakerült a kommunikációs csapatba.

Közeledik 2022, már csak egy évet kell aludnunk a következő választásig. Egyre több lesz a mondanivaló, ráadásul a korábbiaknál harsányabb és hangosabb megszólalások kellenek. Pedig, a Fidesznél hangerőben eddig sem volt hiány, ami még akkor sem elhanyagolható, ha tudjuk, hogy nem mindig annak van igaza, aki hangosabban kiabál. Másként mondva: a hazugság, ha sokszor és hangosan mondják, hihetővé válhat ugyan, de igazsággá soha. Persze, nem is az igazságok kimondása a cél, hanem az, hogy amit mondanak, azt sokan elhiggyék. Nem véletlen, hogy a Fidesz eddigi két legsikeresebb projektje a rezsicsökkentés és a migránsokkal való fenyegetés volt. Mindkettő hihető hazugságon alapult, ám sajnálatos módon, mostanra mindkét projekt kifújt, a sorosozáson pedig már a leghülyébbek is csak röhögnek. S hiába próbálja Bakondi György, Orbán Viktor belbiztonsági főtanácsadója időről-időre elővenni a migráns-kártyát, már őt sem veszi komolyan senki. Ezért kellett bedobni a köztudatba azt a hazugságot, hogy az ellenzék oltásellenes, a vírusnak drukkol, mert azt szeretné, ha a járványnak minél több halottja lenne.

Új műsorhoz – mint tudjuk – új férfi kell, s ez most meg is valósul. Igaz, a két új szóvivő közül csak egyik vadonatúj, mégpedig Horváth László országgyűlési képviselő. Kollégája, Zsigó Róbert régi motoros, ő már kipróbálta magát ebben a szerepben. Most megint nekifut, mert a párt úgy döntött, ezen a várfokon van rá szükség. De nem kell aggódnunk, a többiek hangját is gyakran fogjuk hallani. Hollik István, Halász János, megannyi kedves emlék a magyaroknak. És persze a sikereket továbbra is Orbán Viktor szájából halljuk. Hogy már 3 millió embert beoltottunk, azt minden bizonnyal maga a miniszterelnök fogja világgá kürtölni a jövő hét közepén. Azt, amikor a járvány magyarországi halottainak a száma eléri a 25 ezer főt – sajnos, ez már csak napok kérdése – nem Orbántól, de még csak nem is a két újonnan kinevezett szóvivőtől fogjuk megtudni.