Fájdalmas mellékhatása lehet a Pfizernek a gyermekeknél beadott második oltás után

A szúrás helyén érzett fájdalmon kívül csak fejfájásról és kimerültségről meséltek azok az 5–11 éves gyerekek, akiket az amerikai Pfizer és a német BioNTech Covid–19 elleni vakcinájával oltottak be – idéz a Reuters az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC ) csütörtökön közzétett adataiból.

 

E szerint a mellékhatások bejelentésére felállított rendszerhez (VAERS) 4279 jelzés futott be nem várt egészségügyi jelenségekről 2021. november 3. és december 19. között, ami azt jelenti, hogy a korosztálynak beadott oltások 97,6 százalékával nem volt semmi baj. A CDC tizenegy olyan esetről tud, amikor a  Pfizer és a BioNTech Comirnaty nevű vakcinája ritka, súlyos mellékhatáshoz, szívizomgyulladáshoz vezetett. Közülük heten már felépültek, négy gyereket viszont még kórházban kell ápolni.

5–11 éves gyerekeknek eddig összesen 8,7 millió dózist adtak be Comirnatyból. Ez az egyedüli vakcina, amelyet ők kaphatnak az Egyesült Államokban,  október 29-én hagyta jóvá a használatát az élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet, az FDA.