Fehérorosz ellenzéki vezető: „El kell ismernem, hogy elvesztettük az utcát”

A litvániai emigrációban élő Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki vezető szerint a fehérorosz demokráciamozgalom 6 hónappal a vitatott elnökválasztás után átmeneti vereséget szenvedett.

„El kell ismernem, hogy elvesztettük az utcát”

 

– mondta Cihanouszkaja a Le Temps svájci lapban megjelent interjújában a hazájában zajló kormányellenes megmozdulásokra utalva.

 

„Nincsenek eszközeink arra, hogy ellenálljunk az erőszaknak, amit a rezsim a tüntetőkkel szemben alkalmaz”

 

– mondta.

Azt mondta, a fehérorosz kormány kezében vannak a hatalom és a fegyverek.

 

„Igen, jelenleg úgy néz ki, hogy vesztettünk”

 

– állapította meg Cihanouszkaja, de szerinte az ellenzék felkészül a tavasszal újrainduló küzdelemre.

 

„Stratégiánk abban merül ki, hogy jobban szerveződünk, állandó nyomást gyakorlunk a rezsimre, amíg az emberek készen állnak visszatérni az utcákra, talán már tavasszal”

 

– mondta.

Azt mondta, mindennap gondol arra, hogy visszatér Fehéroroszországba és gyakran a kétségbeesés határán van, amikor a hazája jövőjére gondol. „Aztán gyorsan tudatosul benned, hogy ezt nem teheted, mert ha szimbólum, illetve nemzeti vezető vagy, akkor nem adhatod fel egyszerűen” – mondta Cihanouszkaja.

Az augusztus 9-i elnökválasztást az országot hosszú ideje irányító Aljakszandr Lukasenka nyerte meg a hivatalos adatok szerint a szavazatok 80,1 százalékával. A Cihanouszkaját valódi győztesnek elismerő ellenzék csalást kiáltott, Lukasenkát mások mellett az EU sem ismeri el törvényes államfőnek.

 

Szvjatlana Cihanouszkaja a tavalyi elnökválasztás utáni sajtótájékoztatóján, ahol bejelentette, hogy nem fogadja el a végeredményt. Fotó: Viktor Tolocsko/Sputnik via AFP© Viktor Tolochko/Sputnik via AFP Szvjatlana Cihanouszkaja a tavalyi elnökválasztás utáni sajtótájékoztatóján, ahol bejelentette, hogy nem fogadja el a végeredményt. Fotó: Viktor Tolocsko/Sputnik via AFP

 

A választás óta hetente tartottak tiltakozó megmozdulásokat, amiket a biztonsági erők brutálisan levertek. Több mint 30 ezer tüntetőt tartóztattak le, több tiltakozó meghalt, további százak pedig megsebesültek. De a tüntetések a karhatalom fellépése és a téli fagyok miatt megtorpantak.

 

 

(MTI)