Felháborodott Nagy Márton, amiért a Bankszövetség az agrárhitel-moratórium kockázataira figyelmeztette a gazdákat

Kedden adott ki egy közleményt a Bankszövetség, amiben az agrárhitel-moratórium kockázataira figyelmeztetett.

Azt írták, hogy az agrárhitel-moratóriumról kihirdetett kormányrendelet a nemzetközi szabályozásokból adódó ügyfélkockázati besorolás romlása miatt elnehezíti az igénybe vevő ügyfelek jövőbeli hitelezhetőségét, ami pénzügyi szempontból is jelentős kockázatot hordoz.

Ezért arra kérték az aszály, vagy egyéb ok miatt megszorult vállalkozásokat, hogy bankjukkal egyeztetve találják meg a megfelelő pénzügyi megoldást, biztosítsák vállalkozásuk kiszámítható fejlődését.

Nem egészen egy órával később Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter dörgedelmes közleményt adott ki arról, hogy szerinte a Bankszövetség félrevezető kommunikációt folytat az agrárhitel-moratóriummal kapcsolatban.

Hogy pontosan mi volt a baja, az a közleményből nem igazán derül ki.

A moratóriumot a kormány az arra rászoruló agrárvállalkozások számára tette elérhetővé, így ezen szereplőknek a saját helyzetük mérlegelését követően lehetőségük van eldönteni, hogy kívánnak-e élni a moratórium adta lehetőséggel vagy sem. Elvárható, hogy a Magyar Bankszövetség a hitelmoratóriummal kapcsolatos félrevezető, negatív következményeket sugalló kommunikációja helyett segítse a hiteladósokra nehezedő problémák kezelését, és biztosítsa partnerségéről a bajba jutott agrárügyfeleiket

– írta a miniszter.

Hozzátette, hogy a bankoknak most is lehetőségük van arra, hogy a normál banküzem részeként a szektorban tapasztalt nehézségek miatt maguk dolgozzanak ki egy kockázatkezelési eljárást, hogy az agrárügyfelek ne szembesüljenek azonnali, túlzott hiteltörlesztési terhekkel.

Amennyiben a bankok időben eleget tettek volna a szektort érintő problémák banki kezelésének, akkor a hitelmoratórium intézményének felállítására nem lett volna szükség a múltban sem és most sem”

– olvasható a gazdaságfejlesztési miniszter közleményében.